Jelenlegi hely
Diákönkormányzat
A tanulók aktív részvétele nélkül az iskola nem iskola. A tanulók részvétele színesíti izgalmasabbá, nyitottabbá teszi az iskolát, erősíti a tanár - diák együttműködést, demokratikus, toleráns közéleti magatartásra nevel.
Tanulói részvétel:
Diákönkormányzat
- - vezetőségét az osztályok delegálják,
- - vezetőit a vezetőség választja,
- - elnöke delegált tagja az iskolaszéknek,
- - a diákönkormányzat vezetőségének tagja a diákönkormányzatot patronáló tanár,
- - a diákönkormányzat elnöksége elkészíti az önkormányzat működési szabályzatát, amelyet a diákönkormányzat közgyűlése hagy jóvá,
- - a diákönkormányzat elnöksége legalább havonta, közgyűlése legalább évente ülésezik,
- - a diákönkormányzat az osztályfőnöki munkaközösséggel közösen minden év október 15- ig megszervezi a tanulói ügyeletet, működteti és felügyeli az iskolarádiót.
Diákparlament
- - üléseit évente tartja,
- - szervezője a diákönkormányzat vezetése,
- - megszervezésének felelőse: a diákönkormányzat elnöke
Egyéb iskolai szervezetek
- - Iskolai Sportkör szakosztályainak minden tanuló alanyi jogon tagja lehet.
- - Önképzőkört, művészeti, művelődési kört legalább öt tanuló kezdeményezésére lehet létrehozni
Szülői részvétel:
A szülők bevonása az iskola életébe az iskola létérdeke. A szülő megalapozott és pozitív iskolaképe az intézmény legjobb propagandája. A szülő adójából tartják fenn az iskolát, így teljes joggal tarthat igényt arra, hogy belelásson az iskolai folyamatokba, ugyanakkor a szülők segítő szándéka óriási, semmi mással nem pótolható lehetőségeket biztosít az iskolának.
Iskolaszék
Szülői Szervezet:
- - Az osztályok szülői szervezetei delegálnak két - két tagot a szülői szervezet választmányába.
- - A szülői szervezet választmánya választja meg a szülői szervezet elnökségét.
- - A választmányi és elnökségi megbízás két tanévre szól.
- - A szülői szervezet működésének a részleteit a szervezet által megalkotott szervezeti és működési szabályzat koordinálja.
- - A szülői szervezet elnöksége gondozza azokat a pénzeszközöket, amelyeket a diákok saját akcióikkal gyűjtenek.
- - A szülői szervezet elnökségének hivatalból tagja az iskola igazgatóhelyettese és az osztályfőnöki munkaközösség vezetője (1)
- - A szülői szervezet elnöksége minden évben értékeli a pedagógiai programban foglaltak megvalósulását, véleményét a záró tantestületi értekezlet nyilvánossága elé kell tárni.
- - A szülő részt vehet kirándulásokon kísérőként, valamint az iskolai sportkör patronáló tagjaként sportköri foglalkozásokat vezethet.
A közvetlen információcsere fórumai:
- - családlátogatás
- - szülői értekezlet
- - szaktanári fogadóóra
- - nyíltnapok szervezése
- - a pedagógus köteles - a szülő kérése alapján - előzetes egyeztetés után két napon belül a szülőt fogadni
(1) beiktatva 2004. március (hatályos: 2004. szeptember)
Környezetvédelmi tevékenységeink
Rendszeresen végzett környezetvédelmi tevékenységeink:
- - Minden év őszén iskolánk parkjában nyitják - tanulóink közreműködésével a Vásárhelyi Őszi Kulturális Heteket.
- - Tavasszal a Föld Napját szintén városi szinten, mint jeles napot méltatjuk.
- - Városi tudományos tanácskozásokat szervezünk, országos szakemberekkel. Ilyen volt - többek között - Az iskola és a helyi közösségek kapcsolata, különös tekintettel a környezeti nevelésre, stb.
- - Évente egy alkalommal kertépítő napot rendezünk szülők, tanulók, tanárok, kertbarátok részvételével.
- - Helyt kapnak a mozgáskultúra fejlesztését célzó iskolai és iskolán kívüli tevékenységek: sportkörök, néptánc, társastánc, játékok, versenysport -egészen nemzetközi egyéniig bezárólag -különböző kerékpártúrák, kirándulások, országjárások, Bakancsos Klub, stb. Hagyománya van a tanár-diák sportnapnak is.
- - Különböző megfigyelések: darvak vonulása, ősi magyar fajták megtekintése, Tisza életközössége, stb. Végzünk vízminőség, zajártalom, csapadékmérést, vizsgálatokat is. Tanulóink nagy igyekezettel és érdeklődéssel kapcsolódnak be e munkákba is.
- - Fotó és képzőművészet alkotásaiból kiállításokat szervezünk, ahol tanulóink az ellesett pillanatok titkaival ismerkedhetnek meg. Gyarapíthatják természeti és esztétikai ismereteiket is.
- - Madáretető és odúkészítési versenyt rendeztünk. (Erről a Duna Tv is beszámolt.) A kész munkákat kiállítottuk, végezetül kihelyeztük őket az iskolakertbe, illetve otthonokba. Et 3 évenként megismételjük, a készleteket felfrissítjük, kiegészítjük ügyelve a fenntarthatóságra.
- - Minden évben megszervezzük a madáretetést.
- - 2 ha területű gyepes udvarunkban gondoskodunk a fű rendszeres nyírásáról, komposztálásáról, hasznosításáról.
- - Ballagó diákjaink emlékfát ültetnek azzal a céllal, hogy majd 5-10éves találkozásaikkor ismét gyönyörködhetnek benne.
- - Úgyszintén neves személyiségek teszik emlékezetessé látogatásukat faültetéssel.
- - Minden fontos eseményről dokumentáció készült, azt albumban örökítettük meg. Eddig már 4 album reprezentálja tevékenységünket.
Rományi L. - Sándor E.: Kívánságfa |
Erdei Iskola |
Tudományos ülés iskolánk szervezésében a Városháza disztermében |
Saját környezetvédelmi projekt terve:
Rövid története
|
A Németh László Gimnázium és Általános Iskola 1989-ben Hódtói Általános Iskolaként indult Hódmezővásárhelyen. Pedagógusok, tanulók, szülők és természettisztelő művészek, lokálpatrióták közreműködésével arborétum jellegű iskolakert jött létre, ahol több mint 200 fa- és cserjefaj található napjainkban. 1994-től a Tudás kertje nevet viseli. Az arborétum 2003 őszén vette fel alapítójának és kigondolójának nevét; azóta Gál József Kert. |
Iskolánkban kezdetektől fogva kiemelt szerepet játszik a természet és környezeti nevelés. Számos környezetvédelmi program, természettel kapcsolatos kiállítás, esemény, konferencia színtere volt már intézményünk is. Arborétum jellegű iskolakertünk otthont adott már a Vásárhelyi Őszi Hetek nyitó rendezvényeinek, iskolai projekttalálkozóknak, diákok számára rendezett konferenciának is. Későbbiek folyamán is szeretnénk, ha erre lehetőségünk lenne. 1993-ban Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontként is szerepet játszik a város életében. 1995. óta általános iskola és 6 osztályos gimnázium, a gimnázium évfolyamain emelt szintű német, angol valamint angol és német tagozat működik.