
A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Prof. Dr. Nagy Nikoletta bőrgyógyász genetikust, aki Szegedről érkezett hozzánk, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Genetika Intézet, valamint a HUN-REN Funkcionális Klinikai Genetikai Kutatócsoport munkatársaként.
Hálásan köszönjük „Az albinizmus” című interaktív, a diákok életkorához igazodó, színes előadását. 2026.05.15-én az NLG 8.bA osztályos diákjai megtudhatták, hogy mi is az albinizmus.
Az előadásban arról tanultunk, hogy az albinizmus egy genetikai állapot, amelyben a szervezet kevesebb melanint termel. A melanin egy festékanyag, amely a bőrünk, hajunk és szemünk színét adja. Az albinizmusban érintett embereknek világosabb lehet a bőrük és hajuk, és gyakran látásproblémáik is vannak. Fontos tudni, hogy az albinizmus nem fertőző betegség, és az érintett emberek ugyanolyan értékesek és különlegesek, mint bárki más. Az előadó külön hangsúlyozta, hogy a társadalmi elfogadás és a megfelelő tájékoztatás nagyon fontos az albinizmussal élő emberek mindennapjaiban. Megtudhattuk azt is, hogy az érintettek számára a napfény elleni védelem kiemelten fontos, hiszen a melanin hiánya miatt érzékenyebb a bőrük az UV-sugárzásra.
A cikk további része itt elolvasható.
Kép
| Kép
| Kép
|