Jelenlegi hely

Címlap » Hírarchívum

Hírarchívum 2017

2017 - Erdélyi tanulmányi kirándulások

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola 12.A és 12.B osztálya az Erdélyben fekvő Csehétfalván vendégeskedett egy-egy ötnapos tanulmányi kirándulás keretében. A Király hágón, Erdély egyik nyugati kapuján keresztül közelítettük meg Kolozsvárt, ahol helyi idegenvezető segítségével ismerkedtünk meg a város történetével és megnézhettük a főbb nevezetességeket.

Este érkeztünk meg a Nyikó-menti Csehétfalvára. A szállásunk az alig 100 főt számláló zsákfalu néhány felújított, vendégfogadásra átalakított házában a Hagyományos Székely Jövő Központban volt. Vendéglátóink, Lőrinczi Lajos esperes úr és felesége Lőrinczi Tünde asszony nagy szeretettel és meleg vacsorával fogadott bennünket.

Második nap traktor vitt fel bennünket a patakokkal átszelt fenyőerdős hegyoldalon a Madarasi-Hargita menedékházáig. Innen gyalogtúrával mentünk fel az 1801 m magas csúcsig, ahol a környező táj lélegzetelállító látványa tárult elénk sok magyar nemzeti színű szalaggal, lobogóval díszített emlékoszloppal övezve. A túra befejeztével Székelyudvarhelyre vezetett utunk. A szállásra visszavezető úton megálltunk Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál.

Harmadik napunkat Csehétfalva felfedezésével indítottuk. Lőrinczi Lajos esperes úrral elmentünk a falu templomába, ahol mesélt Erdély és a környék történelméről, földrajzáról, a templomról és az itt élők mindennapjairól. A faluban tett séta után a 12. A osztállyal ismét buszra szálltunk, s Csíkszereda felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Szejkefürdőn, s rövid sétát tettünk Orbán Balázs, „a legnagyobb székely” sírjához. Utunkat a Hármaskereszt emlékműnél is megszakítottuk, mely a Csíksomlyóra igyekvő zarándokok egyik kedves lelki és testi pihenőhelye. Csíkszeredára érve ellátogattunk a Mikó-várba, ahol jelenleg a Csíki Székely Múzeum működik. Megtekintettük a csíksomlyói kegytemplomot és a fából faragott Mária-szobrot, melynek csodatevő ereje miatt sokan járulnak a templom főoltára elé. A Kárpát-medence térségében legismertebb zarándokhelyen, a Kis-Somlyó-hegy oldalában felállított oltárhoz tett gyalogtúrát osztályunk. A 12.B osztály ezt a napon Béla bácsi vezetésével a környéken túrázva töltötte.

Kirándulásunk negyedik napját Szovátán kezdtük, ahol a sókarszttavak közül a Medve-tavat sétáltuk körül. Utunkat a sóbányászatról ismertté vált Parajdon folytattuk. A sóbányába busz vitte le csoportokat, ahol az impozáns méretű felszín alatti termekben szabadidős program keretében pihentünk és élveztük az egészséges sós levegőt. A hatalmas csarnok kalandparkot, játszóteret, ökumenikus kápolnát, büfét, pingpongozásra és pihenésre alkalmas helyeket is magába foglal. Napunk utolsó állomásaként Korondra mentünk, ahol a határokon túl is híres cserépedények készülnek. A főutca nagy kirakodóvásárából a szezon végén már csak ízelítőt kaphattunk.

Utolsó napunk nagy része a hazautazással telt. Egy nagyobb megállót szerveztünk Segesváron, ahol a Világörökség részét képező történelmi központban tettünk egy sétát.

Élményekkel telve, kellemesen elfáradva tölthettük el ezt az öt napot Csehétfalván és környékén. A helyiek mindennapi életének egy kis szeletét is láthattuk. Meséltek a mindennapok megpróbáltatásairól, a természettel való együttélésről és az értékek fennmaradásáért folytatott harcaikról. A sok tartalmas program után is a számtalan látnivaló visszahív bennünket erre a hagyományokban gazdag területre. Vendéglátóink közvetlensége és kedvessége varázsolta teljessé ottlétünket.

Az eseményről készült további képek itt megtekinthetőek.

2017.11.28. A nyílt hét órái

Szénásiné Földesi Zsuzsanna - Természettudományi gyakorlatok - A narancs kívül és belül - 7.B

     

Huzián Péter - Történelem - A reformáció - 9.A

     

Vörösné Varga Melinda - Matematika - Síkidomok, testek - 7.B

     

Simon Anikó - Angol nyelv - American Culture - 7.A

     

Belházyné Szombathelyi Ágnes - Francia nyelv - Találkozunk! Jössz? - 8.B

     

2017. 11. 28. - Német-francia nyelvi délután

Jó hangulatban telt a mai délután a németet és franciát tanuló ötödikeseknek és hatodikosoknak. Négy fős csapatokat alkotva vehettek részt egy virtuális utazáson Svájcban, melynek során sok érdekes feladatot oldottak meg. Betűrejtvény, dominó, térképes feladat, memória játék, nyelvi feladat és kvízkérdések  várták a diákokat. A lelkes hét csapat közül a legjobbakat oklevéllel és könyvutalvánnyal jutalmaztuk.

Az eseményről készült további képek itt megtekinthetőek.

2017.11.27. Nyílt hét órái

Simon Tibor - Fizika - Elektrosztatika - 10.B

Medvegy János - Angol nyelv - Nagy-Brittania oktatási rendszere - 7.Ny

   

Horváthné Érsek Virág - Kémia - A szén - 8.B

Verseginé Hillay Erika - Magyar nyelv és irodalom - Arany János balladái -11.B

     

Nagy Sándor Balázs - Német nyelv - Feste, Musik - 7.Ny

     

2017.11.27. Angol nyelvi délután

Évek óta hagyomány, hogy a Nyílt Hét keretében délután a nyelvi munkaközösségek játékos programokkal várják a hatodik osztályos diákokat.  Hétfőn az angolos programokon vehettek részt azok a tanulók, akik szeretnének a gimnáziumban továbbtanulni. Több, mint 60 diák  érdeklődött az öt teremben zajló foglalkozások iránt.  Nagyon népszerű volt az angolos módon elfogyasztott tea és az angol teázási szokásokról szóló előadás, valamint az okos telefonnal  megoldható 'quiz' kérdéssorozat, amihez kellett egy kis földrajzi, történelmi, sportos és kulturális tudás is Nagy Britannia és Amerika területéről.

A mai délután  időben közel volt a Hálaadás ünnepéhez, ezért azzal kapcsolatban Bingót is játszhattak a gyerekek, valamint a párokban megoldható  angol nyelven zajló társasjáték során karácsonyi szokásokkal kapcsolatos kérdésekre kellett helyesen válaszolni.  Az egyik teremben, pedig az anyanyelvi lektor beszéltette a résztvevőket.   

Az eseményen készült összes kép itt megtekinthető!

http://promenad.hu/cikk/angol-teadelutan-a-nemeth-laszloban-183875

2017.11.27-30. Nyitott iskola hete

2017.november 27-től 30-ig minden képzésünk iránt érdeklődő diákot, szülőt várunk a nyílt óráinkra és a délutáni programjainkra!

http://promenad.hu/cikk/nyitott-hetet-tartanak-a-nemeth-laszloban-183910

2017.11.24. Aprók Őszi Tárlata

képek forrása és cikk: http://promenad.hu/cikk/apro-kezek-nagy-munkai-a-nemeth-laszloban-183817

2017. november 24-én megnyílt  iskolánk aulájában a 4.  Aprók Őszi Tárlata. A kiállítás december 5-ig látható.

Az óvodák díjazott alkotói: 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÍTETT ÓVODA OLDALKOSÁR UTCA TELEPHELY  díjazott alkotója: Hári Leó
OLDALKOSÁR UTCAI TAGINTÉZMÉNY  díjazott alkotói: Rácz Kata Zoé, Szalai Krisztina, Székács Róbert, Deák Lara, Zsibrita Lia
SZABADSÁG TÉRI ÓVODA díjazottja: Sápi Nóra
PÁLFYY UTCAI ÓVODA díjazott alkotói: Kovács Kevin, Budai Éva
PÁL UTCAI ÓVODA díjazott alkotója: Tóth Petra
SZENT ISTVÁN UTCAI ÓVODA  díjazott alkotói: Dombi Antal, Dunai Gabriella
ÉSZAK UTCAI ÓVODA díjazott alkotója: Gyöngyi Lia Renáta
MÁRIA VALÉRIA KERESZTÉNY ÓVODA díjazott alkotói: Makó Nóra Ágnes, Elek Hanga, Kis Tamás, Nagy Liliána, Szőke Szofia, Hornok Nóra, Fülöp Kinga, Varró László
ÉGBŐLPOTTYANT EVANGÉLIKUS ÓVODA díjazott alkotói: Szalkai Boglárka, Koncz Dorka, Nagy Nóra, Dávidházi Bella, Grochulski Halina, Móricz Réka
SZEREMLEI SÁMUEL REFORMÁTUS ÓVODA díjazott alkotói: Behán Emma, Krucsai Angéla, Révész Nikoletta, Katona Szelina, Szűcs Petra, Nagygyörgy Rebeka, Sándor Hanna
KERTVÁROSI KATOLIKUS ÓVODA díjazott alkotója: Ombódi Vivien

http://www.vasarhelyitv.hu/hirek.php?hir=12023

http://www.vasarhely24.com/iskolapad/apro-vasarhelyi-muveszek-nemeth-laszloban

2017. 11. 25. - Kísérletek kavalkádja

 A szegedi Agórában a SzeReTeD labor szervezésében megrendezésre került „Természettudományos családi napon” 10 tanulónk képviselte iskolánkat. A rendezvényen 30 helyszínen mutattak be diákok, köztük iskolánk diákjai, interaktív  kémiai, fizikai és biológiai kísérleteket.

2017. 11. 24. - József Attila-kupa Matematikaverseny

Iskolánk immár 21. alkalommal rendezte meg a József Attila-Kupát, amely városunk és környező településeinek matematikát szerető diákjainak adott lehetőséget a megmérettetésre.

A versenyfeladatokat Fazekas Ilona és Szabóné Tanács Valéria nyugdíjas matematika tanárok állították össze. Évfolyamonként 5-5 feladat kidolgozása volt a résztvevők feladata.

Köszönjük a verseny támogatóinak, Szénási János fazekas, népi iparművésznek, a HÓDAGRO Mezőgazdasági Zrt.-nek és a  GARBÓ Plusz Kft-nek támogatásukat.

 

2017.11.22. Őszi szóbeli érettségi kezdete

Kedves Érettségizők!

Az őszi középszintű szóbeli érettségik: 2017.11.22-23. (szerda-csütörtök)

Kérünk minden érettségizőt, hogy a tájékoztató értekezletre 2017.11.22-én 07.30 órakor jelenjen meg!

Oldalak