Jelenlegi hely
Hírarchívum 2017
Út a tudományhoz
Az 2016/2017-es tanévben iskolánk jelentős – 702.000 Ft összértékű – támogatást nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, Út a tudományhoz program keretében 'Biztonságtechnikai eszközök megvalósítása szenzorokkal és digitális áramkörökkel' című pályázatával.
A program célja a tehetséges diákok felkarolása és támogatása abban, hogy megismerkedhessenek a tudományos kutatások módszereivel, és fontos kompetenciákra tegyenek szert természettudományos és műszaki területeken. Ezt a program a támogatáson keresztül eszközök beszerzésével, és ösztöndíj biztosításával segíti elő.
A létrejött csoport három diákból [Bagdi Gyula, Gilinger Tibor és Kovács Ádám] valamint mentorukból [Simon Tibor] áll, akik a jelenlegi pályázatot a jövőbeli munka megalapozásának tekintik. Így a támogatás által biztosította lehetőséget arra használták fel, hogy az egyszerű áramkörök tervezésében és megvalósításában jártasságra tegyenek szert.
A projekt megvalósításának első hónapjaiban az elméleti ismeretek elsajátításán volt a hangsúly. Ehhez először a matematikai alapokat kellett megteremteni a Boole-algebra műveleteinek, formalizmusának és azonosságainak ismertetésével, majd a kapuáramkörök működését ismerték meg a tanulók. A továbbiakban ezekre az ismeretekre építve sajátította el a csoport először az egyszerű logikai, majd a sorrendi hálózatok működésének alapjait.
A projekt második felében a konkrét áramkörök tervezésén, megvalósításán volt a hangsúly, sok esetben kiegészítve az adott problémához kapcsolódó új ismeretekkel, amire többek között a különböző szenzorok alkalmazása miatt volt szükség. A tényleges megvalósítást mindig megelőzte a szoftveres tesztelés az esetlegesen felmerülő problémák felderítésére.
projekt további sarkalatos pontja volt, hogy a tanulók fejlődjenek a méréstechnika területén is. Ennek eléréséhez is szükséges volt bizonyos elméleti ismeretek megszerzésére, aminek az alkalmazására az áramkörök megvalósításánál került sor, azok vizsgálatakor, tesztelésekor. A mérések elvégzésében jelentős minőségi javulást hoztak az új eszközök [digitális oszcilloszkóp; digitális (True RMS) multiméterek]. A tanulók a virtuális méréstechnikával is megismerkedtek az Edaq530 mérésadatgyűjtő segítségével, ami a SZTE TTIK MIT saját fejlesztése.
A projekt során a tanulók nem csak egymással és mentorukkal működtek együtt, hanem a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karával kötött megállapodásnak köszönhetően lehetőségük adódott a felmerülő kérdéseiket megvitatni a Műszaki Informatika Tanszék munkatársaival is. Ezen kívül az együttműködés keretében két alkalommal vett részt a csoport laborlátogatáson az egyetemen, ahol mind elméleti, mind gyakorlati ismereteiket is gyarapították.
2017.06.27. Nyári ügyfélfogadás
Nyári ügyfélfogadási időpontok:
2017.07.05. (szerda) 09-13 óra
2017.07.19. (szerda) 09-13 óra
2017.08.02. (szerda) 09-13 óra
2017.08.16. (szerda) 09-13 óra
2017. 06. 24. - V. korcsoportos Országos Diákolimpiai Döntő
2017. június 24-én szombaton került megrendezésre az
V. korcsoportos Országos Diákolimpiai Döntő úszás sportágban.
Tóth Márk 100 méteres hátúszásba III. helyezést ért el.
A 4x50 méteres fiú gyorsváltó is III. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Kürtösi Viktor, Rubi Bence, Tóth Márk és Benkő Martin.
2017. 06. 23. - Tanévzáró ünnepély
2017. 06. 10. - Medve Matematikaverseny Döntő
Szünidei felügyelet
Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!
Tájékoztatjuk, hogy 2017. év nyári szünetében is megszervezésre kerül azoknak a 6-10 éves korú gyermekeknek a napközbeni felügyelete, akiknek a szülei munkavégzésük miatt nem tudják az elhelyezésüket megoldani.
2017. június hónapban minden iskola biztosítja saját tanulói részére a felügyeletet.
A nyári szünidei felügyelet megszervezésére a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Holló utca 36. szám alatti feladatellátási helyén kerül sor.
A nyári szünidei felügyelet 2017. július 3. és 2017. július 28. között vehető igénybe, az alábbi turnusok szerint:
1. turnus: 2017. július 3– 7.
2. turnus: 2017. július 10-14.
3. turnus: 2017. július 17-21.
4. turnus: 2017. július 24-28.
Az ellátásra csak az a gyermek jogosult, akinek szülője/törvényes képviselője munkahelyi, vagy orvosi igazolással alátámasztja, hogy munkavégzése, vagy betegsége miatt nem tudja a gyermek felügyeletét biztosítani és nincs a családban olyan hozzátartozó (pld. nagyszülő), aki azt vállalja.
A munkahelyi, valamint az orvosi igazolásokat az adott turnusra vonatkozó hétre kell bemutatni!
A nyári szünidei felügyelet alatt napi kétszeri étkezés (tízórai és ebéd) biztosított térítési díj megfizetése mellett.
A nyári szünidei felügyelet részvételi díja: 5000 Ft/hét/gyermek + étkezési térítési díj.
Amennyiben igénybe kívánja venni a nyári szünidei felügyeletet, kérjük a mellékelt nyilatkozatot töltse ki és 2017. június 22-ig adja le
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálati Iroda (volt Okmányiroda) 7-es ablakánál (Népjóléti Csoport).
A szülői nyilatkozat a mellékletekből letölthető!
2017. 06. 14. - Sportnap
2017.06.10. III. Korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia döntő
Mezőberényben rendezték a III. Korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia döntőjét.
Iskolánk csapata a városi, megyei és területi selejtezők megnyerése után a döntőben a 6. helyen végzett.
A csapat tagjai: Bacsa Rajmund, Csókási Máté, Kiss Tamás, Bősz Ricsi, Kis Viktor, Molnár Ádám, Vojnics Máté, Gedai Balázs, Bácsi Berci, Zsóri Zsolt, Csizmadia Bence.