Diákjaink idén is szépen szerepeltek a II. Szövegértők Városi Szövegértési Versenyén. Mindkét kategóriában iskolánk diákjai lettek az elsők.
5-6. évfolyamon Szőke Kincső Anna I. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Nagyné Gábor Petra
7-8. évfolyamon Laduver Levente I. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Sósné Udvari Tünde

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Kukovecz Ákos kémikust, aki Szegedről érkezett hozzánk, a Szegedi Tudományegyetem, Alkalmazott és Környezeti Kémia Tanszékéről, az SZTE TTIK Kémiai Intézetének vezetőjeként (6720 Szeged, Rerrich Béla tér 1. (Béke épület), magasföldszint, kakos@chem.u-szeged.hu).
Hálásan köszönjük A „nulla” kémiája – Egy doboz Coca-cola Zero molekuláris utazása interaktív, a diákok életkorához igazodó, színes előadását és FENNTARTHATÓSÁG jegyében megosztott hasznos tanácsait, útmutatását, javaslatait.

A cikk folytatása itt elérhető.

A Nature Tour német nyelvű versenyén részt vevő Tejes Tamás (6.B) és Barcsik Balázs (6.B) a XVI. Természettudományos Diákkonferencián bronzfokozatot szereztek magyar és német nyelvű előadásukkal.
Felkészítő tanáruk: Nagyné Gábor Petra

2026.04.24-én a fenntarthatósági témahét keretében a 6.c osztály tanulói természettudomány órán az örökerdővel ismerkedtek meg egy kis videó és learning apps feladat segítségével. Az erdőt, mint ökoszisztémát dolgozták fel Nagy Kristóf tanár úrral közösen. A tanulók letakart tálcán azonosítottak erdei élőlényeket. Majd néhány tanuló kártyát kapott az erdő különböző táplálkozási szintjeit képviselő fajokkal.
Az 5. d osztályban pedig Szabóné Antal Henriett tanárnő 4*4 fős csapatokban játékos feladatok segítségével ismertette meg a gyerekeket az erdő élőlényeivel. Letakart élőlények azonosítása, nyomkeresés - terméssel párosítás. 4 helyszínen forgószínpad szerűen haladtak körbe a tanulók. 

Kép
1000006359 (1)
Kép
1000011408
Kép
1000011396
Kép
Ca8Cffe8 Fbc6 4Ab1 8F79 33341F9Fc86E
Kép
1000011382 (1)
Kép
1000011412

Iskolánk alsó tagozatos diákjai különböző formában csatlakoztak az idei Fenntarthatósági Témahéthez. Voltak, akik kézműveskedtek újrahasznosított anyagokból. Más osztályok kvízjátékkal mérték fel tudásukat a témában. Bizonyos osztályok pedig szemetet gyűjtöttek ezzel megszépítve iskolánk környezetét.
 

Kép
Img 20260423 131021
Kép
Processed 450Ae7B6 D73C 4354 840D B6172Dbe288B
Kép
Img 20260424 132622
Kép
1000011204 (1)
Kép
20260423 092832
Kép
Img 20260424 132655
Kép(ek)

A 2026/2027. tanévre történő általános iskolai beiratkozás időpontja: 
2026. április 23-24. (csütörtök-péntek) 08.00 - 18.00

A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelenni az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni.

A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát. 

A szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2026.április 13. (hétfő) 00:00 és 2026.április 24. (péntek) 18:00 óra között van lehetősége.

Az előzetes elektronikus ügyintézéshez itt tekinthető meg a szülői tájékoztató segédlet!

Az alábbi dokumentumok előzetes kitöltésével gyorsabbá lehet tenni a beiratkozás menetét:

Adatlap - Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről - Nyilatkozat allergiás betegségről

Nyilatkozat az életvitelszerű ottlakásról - Nyilatkozat hit- és erkölcstan választásról

Előzetes időpontegyeztetésre lehetőség van a 62/533-137-es telefonszámon.

Iskolánk 2.osztályosai részt vettek a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság által szervezett nyílt napon. Megismerkedtek az újlenyomatvétellel, megnézték milyen egy fogda, láttak régi rendőri eszközöket. Ezen felül rendőrautóba ülhettek és kipróbálhatták, hogy látnának "részegen" egy speciális szemüveg segítségével.

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Kiss Tímea geográfust, geomorfológust, kutató tanárt, aki Szegedről érkezett hozzánk, független kutatóként.

Hálásan köszönjük Mikroműanyag szálak útja a ruhától a tengerig - kísérletes diákközpontú, a gyerekek tanulmányaihoz magyarázatokkal igazodó, színes előadását és FENNTARTHATÓSÁG jegyében megosztott hasznos tanácsait, útmutatását, javaslatait.
A FENNRATHATÓSÁGI TÉMAHÉT keretében 2026.04.23-án a 8-os és a földrajz sávos 11-es NLG diákok betekintést kaphattak a mikroműanyagok fogalmába, keletkezésébe és típusaiba. A mikroműanyagok méretük alapján három kategóriába sorolhatók: a makroműanyagok (>5 cm), mezoműanyagok (0,5-5 cm) és mikroműanyagok (≤5 mm). Különbséget kell tenni az elsődleges és másodlagos mikroműanyagok között is, előbbi szándékosan mikro méretűre gyártott anyagok, míg utóbbiak a nagyobb műanyagok lebomlásából keletkeznek, például a ruházat kopása révén.

Az előadás folytatását itt találják.

Kép
20060423 1
Kép
20260423 2
Kép
20260423 3

2026. április 22-én került megrendezésre a Kis-Platán kistérségi matematikaverseny, ahol az iskolánkat képviselő tanulók az alábbi eredményeket érték el:

2. évfolyam
   I. ‎hely : Rácz Barnabás 2.c 
   III. hely: Szőke Szabolcs Gellért 2.c 
   Felkészítő: Vas Mariann

3. évfolyam
   I. ‎hely: Szabó Gergő 3.c
   III. hely: Csillik Csenge Emese 3.c
   Felkészítő: Czibere Emese