Diákjaink 2026 október 7-11. között a Marosvásárhelyi Református Kollégium vendégei voltak, ahol gazdag élményekben lehetett részük.
Útközben megálltunk Gyulafehérváron, ahol megkoszorúztuk Hunyadi János sírját, és megemlékeztünk a magyar történelem nagyjairól, akik szintén a Szent Mihály-székesegyházban nyugszanak. 
Csütörtökön bekapcsolódtunk a testvériskolánk mindennapjaiba. Benedek Zsolt igazgató úr fogadott bennünket, majd tanórákon vettünk részt, ismerkedhettünk a diákokkal, tanárokkal. 
Pénteken az eső miatt sajnos nem tudtunk túrázni a Tordai-hasadékban, így helyette Kolozsvárra látogattunk. Megcsodáltuk az ősz színeit a botanikus kertben, majd megtekintettük a legjelentősebb történelmi emlékhelyeket, a Házsongárdi temetőt, a Mátyás király szoborcsoportot, a felújított Szent Mihály-templomot, valamint a Mátyás király szülőházát.
Szombaton a fogadó diákokkal és családokkal fűzték szorosabbra a kapcsolatot diákjaink, és szebbnél szebb helyeken jártak: Szováta, Fenyőkút, Maroshévíz, Gyilkos-tó, Békás-szoros, Madarasi Hargita Fogarasi havasok. Volt, aki a város sportéletébe is betekintett foci vagy kosárlabda meccs keretén belül, vagy csak elmentek korcsolyázni.
Vasárnap reggel hosszas búcsúzkodás után keltünk útra. Mielőtt haza értünk volna, még ellátogattunk Torockóra, hogy újra megcsodáljuk az őszi színekben pompázó Székelykövet és a hangulatos hagyományos házakkal szegélyezett utcákat.
Köszönjük szépen a Hódmezővásárhelyi Tankerület támogatását és a Marosvásárhelyi Református Kollégium valamint a fogadó családok vendégszeretetét és gondoskodását!

Kép
Messenger Creation 4Ef99D8E 83E6 4376 8058 4050709F79Da
Kép
3Ac90220 9494 4A14 9A19 B08F75Fbbbe6
Kép
Df92Af65 2C78 47Ca 8A12 4A10Dc157606
Kép
59Ee499B 7Aaf 4673 Af7F 4438Ae449C98
Kép
0B7E62F5 C618 403F 9B53 9E11F351Bef7
Kép
Add97E56 C729 4D18 851E B084E45108B9