
A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkörének (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni Programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Somogyi Norbert főiskolai docenst, irodavezetőt, volt párizsi tudományos és technológiai, illetve mezőgazdasági szakattasét, az időközben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetembe beolvadt volt Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ korábbi főigazgató-helyettesét, az SZTE Mezőgazdasági Karának oktatóját.
Hálásan köszönjük „A klímaváltozás kihívásai és hatásainak csökkentése a mezőgazdaságban” című, a 9. A osztály tanulói számára is érthetően és szemléletesen felépített előadását, amely a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásait, valamint az alkalmazkodás lehetséges módszereit mutatta be.