Jelenlegi hely

Címlap

HAT_KP_1_2023_1_000647

HAT-KP-1-2023/1-000647 sz. pályázat szakmai beszámolója

Célország: Románia

Az utazás időpontja: 2024. 05.20-2024. 05.24.

Diákok száma: 35 fő

Kiránduláson résztvevő osztály: 7. Ny

Kísérők létszáma : 3 fő

Megpályázott és elnyert támogatás: 4 564 870 Ft

Az utazás során megtett km: 1913km

Előkészítő órán vettünk részt egyrészt a Magyarság Házában, ahol Marosán Csaba színművész által tartott rendhagyó irodalomóráján olyan érdekességeket tudhattunk meg, hogy melyik költőnknek volt a legbővebb szókincse, és melyek voltak a leggyakrabban használt szavai. Szó esett az erdélyi irodalmi személyekről, a magyar nyelv egyediségéről, de a humoros versek a magyar népdal mellett sem hiányozhatott.

A második előkészítő alkalommal a tanulók az utazás során érintett településeket mutatták be a hozzájuk kapcsolódó magyar vonatkozásokkal. Megismerték a Trianoni-döntés előzményeit és következményeit, azok máig tartó hatásait, a tanulmányi utazás részletes programjait, a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár segítségével játékos formában a kirándulás során érintett településeket. Megismerik a Kárpát-medencei Bakancslistán szereplő, az út során érintett településeket is. Megbeszélték a felkészítő tanárok közreműködésével a tanulók a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályait, a buszos utazás során és a szálláson betartandó szabályokat valamint kijelöltük a program során adódó feladatokért felelős személyeket. Megtanulták a Székely himnuszt, amelyet elénekeltek a tanulók Csíksomlyón, valamint a nemzeti összetartozás napján is az iskolában, valamint ezek mellett megismerkedtek a tanulók a csíksomlyói búcsú hagyományaival.

Program:

1.nap: Szeged-Hódmezővásárhely-Arad-Déva-Vajdahunyad-Szászsebes-Csehétfalva

Indulás: 5: 20 a hódmezővásárhelyi Tesco parkolójából 

Az első megálló Aradon volt a Szabadságszobornál, majd a Vesztőhelyre látogattunk. Az aradi vértanúkra emlékeztünk koszorúzással egybekötött rendhagyó történelemóra keretében. Ezt követően Déva váránál elevenítettük fel Kőműves Kelemenné balladáját, megismerve a vár történelmi jelentőségét. Sajnos nem működött a felvonó, az idő és az időjárás sem kedvezett nekünk, hogy gyalogosan felmenjünk a várhoz, és abban állapodtunk meg, hogy a hazaúton bepótoljuk a várhoz való feljutást, ami szintén elmaradt, mert viharfigyelmeztetést kaptunk folyamatosan telefonjainkra, valamint hatalmas esőzések voltak a hazaúton. Azt tudtuk, hogy felvonóval semmi esetre sem fogunk tudni felmenni, mert egy alkatrészre vártak a héten, hogy újból működésbe hozhassák a felvonót. Azt sajnáltuk nagyon, hogy nem tudtunk az utazás előtt és közben sem semmi információt beszerezni a hivatalos weboldalakon.

Déva után Vajdahunyad várához utaztunk, Erdély leglátványosabb, épen maradt középkori várához. A diákok a vár történelméről és a Hunyadiakról tanultak itt. Majd a vár bejárása után a vár előterében lévő bazársort járták végig a diákok. 

Szászsebesre folytattuk az utazást, ahol Szapolyaira emlékeztünk, valamint az evangélikus templomot néztük meg. 

Szerettük volna” Erdély Grand Canyon”-ját is bejárni extra programként, ha már a a Vörös-szakadék közelében jártunk, de sajnos a közelébe a buszunkkal nem tudtunk eljutni, de azért láthattuk távolabbról a csodálatos képződményt. Figyelembe kellett vennünk azt is, hogy Romániában az órák egy órával előrébb vannak, szállásadónkat sem szerettük volna megvárattatni.

Így is 19.30 óra tájban érkeztünk meg a szállásunkra, Csehétfalvára. A vacsora előtt szállásadónk ismertette a szálláshelyen betartandó szabályokat, valamint felhívta figyelmünket a medveveszélyre is.

A finom vacsora elfogyasztása után megbeszéltük a nap folyamán felkutatott helyeket és ezt követően a másnapi programot, hiszen fel kellett cserélni az időjárás és a meglátogatni kívánt iskola programjai miatt az utazásunk során betervezett napi programokat.

Az első napon készült további fényképek itt megtekinthetők!

2.nap: Csehétfalva-Segesvár-Berethalom-Csehétfalva

A programon változtatást kellett végrehajtanunk az időjáráshoz és fogadó iskolánk programjához alkalmazkodva, így a második napon először Segesvárra utaztunk, ahol az óvárost fedezték fel a diákok. Megkoszorúztuk Petőfi szobrát, emlékeztünk a költőre, átbeszéltük Petőfi szerepét a segesvári csatában. A szabad program alatt nagyon sok gyerek megkóstolta az egyik legfinomabb desszertet a papanas-t. Segesvár történelmi várnegyede múltjával és jelenével is nagy hatással volt a tanulókra.

Majd Berethalomra folytattuk az útunkat. A templom érkezésünkkor zárva volt, de a gyerekek a templom előtti kirakodóvásrt is jó programnak találták, illetve a templomnál talált kiskutyákat vették gondozásba.

Lenyűgözte a társaságot a világörökség részét is képező templom a maga érdekes történetével. Kaptunk egy helyi idegenvezetőt is a templom megismeréséhez.

Ezt követően Csehétfalvára folytattuk az utunkat. 

Csehétfalván az evangélikus templomban fogadott bennünket Lőrinczi Lajos a Magyar Unitárius Egyház közügyi igazgatója, aki mesélt a csoportnak a templom történetéről, a székely népről, a külhoni magyarok mindennapjairól, a Hagyományos Székely Jövő Központ céljáról, működéséről.  Kérdéseink nem maradtak megválaszolatlanul. Ezt követően pedig a templom kertjében elültettük a magunkkal hozott rózsatöveket, virágokat. Nagyon reméljük, hogy jó munkát végeztünk és sokáig fogja díszíteni a templom kertjét a sok szép virág. 

A második napon készült további fényképek itt megtekinthetők!

3.nap: Székelyudvarhely-Csíksomlyó-Tusnádfürdő-Szent Anna-tó-Mohos tőzegláp-Csehétfalva

A harmadik napon Székelyudvarhelyen látogatást tettünk a Református Kollégiumban, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Bemutatták nekünk az iskolát, betekintést nyertünk a Szertárukban található kőzet –és ásványgyűjteménybe, a kiállított anyagok lenyűgözték a diákokat.

Csíksomlyóra folytattuk az utunkat, ahol először a Mária kegyhelyet szerettük volna megtekinteni, de a pünkösdi búcsú után takarítási munkába cseppentünk be, így sajnálatos módon kiküldtek bennünket a templomból. Szentelt vízzel felpakolva azonban felmentünk a nyeregbe, útközben megkóstoltuk a forrásból a borvizet is. A barátok feredője is igazán érdekesnek bizonyult, de sajnos nem volt idő, hogy ki is próbáljuk jótékony hatását.

A nyeregben a Székely himnuszt közösen énekeltük el a magyar Himnusz után.

Tovább folytattuk utunkat Tusnádfürdőre, majd egy kis megállást követően a tőzegláphoz siettünk, idegenvezetőnk nagyon sok érdekességet mondott és mutatott nekünk. Majd a Szent Anna-tónál a táj szépségében gyönyörködve pihentük ki a nap fáradalmait, rendhagyó földrajzóra keretében felfrissítették a diákok a tudásukat a tó kialakulásáról, a vulkáni utóműködésről, és beszéltünk a gyógyvizek keletkezéséről, az erre épülő turizmusról. Bár tudtuk, a parkolóhoz vissza még vár ránk egy kis levezető túra. A tónál szerencsére megszüntették az autók és buszok parkolását, vigyázva, hogy a tó sokáig megmaradjon.

A buszhoz menetelve reménykedtünk abban, hogy nem találkozunk medvével, aki barátkozna velünk. Nagyon szép napot töltöttünk el, és igazán elfáradva érkeztünk a szállásra, ahol már várt bennünket a meleg és bőséges vacsora.

A harmadik napon készült további fényképek itt megtekinthetők!

4.nap Csehétfalva-Farkaslaka-Parajd-Korond-Farkaslaka-Csehétfalva

A negyedik napon is kisebb módosítást hajtottunk végre.

10 órára kellett érkeznünk a parajdi Áprily Lajos Általános Iskolába. Azonban útközben megálltunk Farkaslakán Tamási Áron sírjánál, emlékeztünk rá, felolvastunk a művéből, tanárunk ismertette életét, majd megkoszorúztuk a sírját.

Megbeszéltük, hogy a hazaút során  ismét megállunk Farkaslakán, és elmegyünk Tamási Áron szülőházához.

Az iskolában már vártak bennünket. Az iskola „konferenciatermében” bemutattuk iskolánkat, osztályunkat egy általunk készített ppt segítségével, majd a parajdi gyerekek is bemutatták iskolájukat. Átadtuk a magunkkal hozott ajándékokat, amelyek nagy örömet okoztak külhoni társainknak. Részt vettünk tanítási órákon, kvíz versenyt rendeztünk. Nagyon könnyen ment az ismerkedés, és már ki is alakultak a vegyes csapatok egy kis sporttevékenységhez. A tanórák között pedig az iskola többi tanulója is csatlakozott hozzánk, akikkel szünetekben focizhattunk. Kérdeztek a mi gimnáziumi képzésünkről, és mi is csodálkozva hallgattuk azt, hogy náluk 1-10 közötti skálán vannak a tanulók értékelve. Nagyon közvetlen hangulat volt a diákcsoportok között, gyorsan bekövették egymást a gyerekek a facebookon, instagramon. Nagyon gyorsan eltelt a tanítási nap mindkét fél számára. Annak ellenére, hogy a sóbánya zárva volt, elmentünk a bejáratához, majd az árusoktól vett sóval felszerelkezve és erőnket visszanyerve a Sóháton tettünk nagy túrát, ahol ismét rá kellett arra jönnünk, milyen kicsi a világ, hiszen a külhoni csoport tanárnője „ rokona” volt a hódmezővásárhelyi csapat egyik tanárának. A két csapat összekeveredve, idegenvezető segítségével bejárta a sóvidéket.

És még nem volt vége a napnak, hiszen Korondon a kora esti órákban várt ránk Máté Károly taplászmester, aki megismertette a tanulókat a régi taplász mesterséggel. A diákok, ha figyeltek és jól megválaszolták Karcsi bácsi kérdéseit, ajándékokat kaptak. 

És a szállásra való visszatérésnél nem hagyhattuk ki útközben Tamási Áron szülőházát sem. És ismét emlékeztünk rá, meg kellett válaszolni a reggel hallott információkból összeállított kérdéssort. 

Csehétfalván megismerkedtünk egy helyi gazdával, bevártuk a legelőről visszaérkező szarvasmarhákat, megismertük a tejfeldolgozás lépéseit, kipróbáltuk a tehén fejését is szabad kézzel több-kevesebb sikerrel. A vacsorához készített puliszka mellé a gazdától hozott tejet feltálaljuk.

Sajnos azt tapasztaltuk, hogy a gazdák többsége lecsökkentette a szarvasmarha állományát az olcsó tejfelvásárlási árak miatt.

Már nem éri meg nekik sok állatot tartani. Félő, hogy hamarosan ez is el fog tűnni a gazdaságokból.

   

A negyedik napon készült további fényképek itt megtekinthetők!

5.nap Csehétfalva-Nagyszeben-Temesvár-Hódmezővásárhely 571 km: 

A hazaút során Nagyszebenben tettünk városnéző látogatást. Megnéztük a Nagyteret az UNESCO védelme alatt álló épületekkel, a Brukenthal Palotát, a Várostornyot, a Haller -házat, a Fileck-házat, a Kék Házat, a Hazugságok hídját. 

Sajnos Déva várához a viharok miatt meg sem próbáltunk felmenni, így meg is beszéltük, hogy vissza kell térnünk még Erdélybe, hiszen vannak elvarratlan szálak még.

Temesváron megismerkedtek a  tanulók a város történelmével és nevezetességeivel  (Fő tér, Székesegyház, Viktória tér, Hunyadi kastély, stb.). 

A késő esti órákban érkeztünk haza. 

Az ötödik napon készült további fényképek itt megtekinthetők!

Tartottunk egy értékelő órát is az utazást követően. Jó volt visszagondolni, mennyi mindent láttunk. A Barangoló digitális tudástár némely kérdéseire is már gyorsabban, könnyebben tudtunk választ adni. A tanulóknak elégedettségi kérdőívet kellett kitölteni, amelyet a kiránduláson részt vevő tanárok ki is értékeltek. Ez alapján elmondható, hogy sikeres programon vannak túl a gyerekek.

A 6. a osztályos tanulók részére bemutató órát tartottunk, és ők pedig reménykedve várják a következő tanévet, hogy szintén részesei lehetnek egy ilyen Határtalanul! kalandnak.

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján kiállítást rendeztünk az utazás során készült legjobb képekből, illetve a szünetekben láthatták kisfilmünket az iskola tanulói.

Nagyon szépre sikerült az ünnepi műsor is, ahol mi fennhangon énekeltük az előkészítő órán  megtanult Székely himnuszt is.

Szívesen vett részt az iskola összes tanulója a táncházban is, ahol néptáncos tanulók tanították a tánclépéseket társaiknak.

Kiállítás rendezése

Értékelő óra

 

Bemutató óra

 

Nemzeti összetartozás napja

További képek itt megtekinthetők!