Az első évfolyam mindhárom osztálya meghívást kapott író-olvasó találkozóra a Pósa Lajos Gyermekkönyvtárba. Vadadi Adrienn írónővel ismerkedhettek meg a gyerekek, aki elmesélte, hogyan lett író, majd nagy átéléssel felolvasott az Alma utca 22. című kötetéből. Teljesen elvarázsolta a hallgatóságot, akik megtudták többek között, hogy kik a szereplők, hol zajlik a történet. Az interaktív előadáson számoltak, énekeltek, „nyuszi-répa-puska” játékot tanultak, valamint rögtönzött színdarabot adtak elő a gyerekek. A legbátrabbak a megismert főszereplők bőrébe bújtak, akik eljátszották a szerepeket, megpróbálták a mindig zsémbes Csúnya nénit jobb kedvre deríteni. Ügyesek voltak az elsősök, mert sikerült nekik. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, hatalmas élmény volt számukra ez az előadás.
 

Kép
720736328 1554080362821048 1660174998803781950 N
Kép
720361318 1480307063308601 4483648602540749668 N
Kép
714630360 1360518839253244 7646966771377014229 N

A 3. b osztályos tanulók június 5-6-án kétnapos kiránduláson vettek részt az Ördöngős Majorban. A gyerekek szülői segítséggel jutottak ki a helyszínre. Miután elfoglalták a szobáikat, közös sétát tettünk a birtokon, ahol megtekintettük a mezőgazdasági eszközöket, a bárányokat, és megsimogattuk Lizát, a 18 éves lovat, aki nagyon szelíden és örömmel fogadta a gyerekek társaságát. Ezután közös ebéd készült, paprikás krumpli, amit bográcsban főztünk meg. Ebéd után vízipisztoly csatát vívtak a gyerekek, majd felmásztak a szénabálákra. Miután besötétedett, zseblámpával indultunk útnak, hogy az előre elrejtett szentjánosbogarakat megkeressük. Izgalmas volt a gyerekek számára az esti fürdés, a barátokkal való közös szobában alvás, és a lámpaoltás utáni kuncogós beszélgetések. Másnap délelőtt sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Június 9-én kerékpártúrát tettünk Mártélyra, ahová meghívást kaptak az apukák is. Körbejártuk a tanösvényt, a pallósoron keresztül lementünk a Tiszához is. A séta során a gyerekek elolvasták az információs táblákat, melyek segítségével megismerkedtek a Mártélyi Tájvédelmi Körzet növény- és állatvilágával. Ebéd után elfogyasztottunk egy-egy fagyit, jégkását a büfében, majd megmártóztunk a holtág vizében. A mozgalmas nap után kicsit megfáradva, de boldogan indultunk haza.

Kép
688004073 2844625872554398 5239903005973280115 N
Kép
709762401 974332018568602 6267340487216326076 N
Kép
710137812 1013708537854790 1645705588171055073 N
Kép(ek)

A 6.b osztály június 8-9-én Gyulára látogatott, ahol számtalan élményben, közös programban és ismeretszerzésben volt része.
Ellátogattak az 1840 óta működő gyulai Százéves Cukrászdába, részt vettek közös lovaskocsikázáson, egyéni lovagláson, megtekintették a gyulai várat, ahol képzett hagyományőrző végvári viseletben fegyverbemutatót tartott nekik, bemutatva a 15-16. századi fegyvereket és csatában való szerepüket. Betekintést nyertek a kovácsmesterség rejtelmeibe és a régi végvári katonák és emberek életébe.
Látták a korabeli várbörtönt, az éléstárat, a fazekasműhelyt, a kápolnát, a várúrnői lakosztályt, a fegyvertárat stb. Íjászkodtak történelmi íjakkal, és régi korhű fegyvereket vehettek a kezükbe. A kirándulást közös pizzázás és fagyizás zárta.

A 5.d osztály háromnapos osztálykiránduláson vett részt Nagyéren.

1.nap: A reggeli utazást követően megérkeztünk Nagyérre a Zöld Béka panzióba. Rövid pihenő után ellátogattunk az Agroturisztikai Bemutató Központ állatsimogatójába ahol megismerkedtünk számos őshonos magyar állattal. Ebéd után kerékpártúrára indultunk Pitvarosra, ahol meghallgatunk egy előadást a vadászház működéséről, a vadászok munkájáról és a környéken élő állatokról. A program során lehetőségünk nyílt megtekinteni a környék természeti szépségeit is. Késő délután a szálláson szalonnát és pille cukrot sütöttünk. A vacsorát követően az estét szuper hangulatú közös játékokkal zártuk.

A beszámoló további részeit itt elolvashatják.

2026. június 8-án a biológia 11. sávos emelt csoport látogatást tett a szegedi Onkoterápiás Klinikán, ahol meghallgatták Dr. Varga Zoltán, PhD, Habil vezető fizikus előadását a sugárterápia gyakorlati kérdéseiről.
A csoport megtekinthetette egy lineáris gyorsító működését, ahol Fodor Emese fizikus elmagyarázta a sugárkezelések asszisztensi feladatait. Emellett a fizikusok érdekes kísérleteket mutattak be, például hogyan lehet eperből DNS-t izolálni és hogyan reagál a besugárzásra. Láthattuk, hogy a C-vitamin miként védi a B2-vitamint a sugárzás káros hatásaitól. Megtudhattuk, hogy ha valaki sugárkezelés alatt áll, miért nem jó a kezelések előtt C-vitamint szednie, hiszen a C-vitamin megköti a szabadgyököket, ezáltal a daganat elleni pusztító hatás kevésbé tud fellépni. Láthattuk, hogy a multileaf kollimátor (MLC) a sugárterápiában (lineáris gyorsítókon) alkalmazott eszköz, amely egymástól függetlenül mozgatható, vékony volfrám lamellákból áll. Célja a kezelősugár tetszőleges geometriai formára alakítása, ezáltal a daganat pontos körberajzolása, miközben az egészséges szövetek védelmet kapnak a sugárzástól. 
Köszönjük szépen Dr. Kószó Renátának, Dr. Fodor Emesének és nem utolsó sorban Dr. Varga Zoltánnak, akik komplex képet nyújtottak a sugárterápia gyakorlati oldaláról és a fizikusok szerepéről a kezelésben.

Kép
9C2E707A C90F 437D Aa25 7Bc9C57Bc397
Kép
0B42591F 06Db 40F3 B951 Bc6A8Bc49046
Kép
B5350974 D7C6 4C3A 9Fe6 Eb4419Fd148A
Kép
03C99474 Fc20 4951 80A3 D547C39B2F2D
Kép
F36Bb845 50C8 4B8D 889E 934Ceb208Dbc
Kép
7F119215 0528 42D0 8989 9E38790Ddc2E

A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TANKERÜLETI KÖZPONT a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében főigazgató-helyettes (2 fő) munkakör/feladatkör betöltésére.

A pályázat részletes kiírása innen letölthető!

2026. június 5-én pénteken került megrendezésre a X. Gyurta Dániel úszógála, amin iskolánk csapata a II. helyen végzett.

Kép(ek)

Sirkó Léna 8. A osztályos tanuló a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny vármegyei döntőjén III. helyezést ért el. Gratulálunk a sikeres eredményhez! Tanulmányaihoz további sok sikert kívánunk!
Felkészítő tanára: Balázs Brigitta
 

Június 3-án Ópusztaszeri osztálykiránduláson vett részt a 4. c osztály.  Ellátogattunk a Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol megnéztük a Feszty-körképet, Árpád-emlékművet, a Csete jurtákat, a Skanzent. Bepillantást nyertünk a „Volt egyszer egy iskola” című programon keresztül a régi idők iskolai életébe. Az árvízi bemutatón pedig látványos előadáson nézhettük végig a nagy, szegedi árvíz történetét. A gyerekek nagy örömére vásárolhattak a Szatócsboltban. A közös élmények megélését tovább fokozta, hogy leendő osztályfőnökük is eljött velünk. Sok, szép élményt gyűjtöttünk az utolsó, közös osztálykirándulásunkon.

Kép
Img 20260603 100344
Kép
Img 20260603 100353
Kép
Img 20260603 112003