2024.11.08. - Terror-Háza Múzeum - 12.B

2024. november 8-án a 12.B osztály Budapestre látogatott, és a Terror Háza Múzeumban egy megrendítő történelmi utazáson vett részt. Tárlatvezetőink végigkalauzoltak bennünket a 20. század tragikus állomásain: megismerkedhettünk az Andrássy út 60. számú épület történetével, amely a dualizmus kori Magyarországon polgári lakóháznak épült, majd előbb a szélsőjobboldali nyilaskeresztes mozgalom pártszékházaként és börtöneként vált hírhedtté, később, 1945 és 1956 között a szélsőbaloldali kommunista diktatúra kegyetlen karhatalmi szervezetének, a Politikai Rendészeti Osztálynak (PRO), ennek átszervezését követően az Államvédelmi Osztálynak (ÁVO) és az ebből létrejövő Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) lett a központja. A Rákosi-korszak brutális elnyomó hatalmát fenntartó és a diktátort végsőkig kiszolgáló állami terrorszervezet vezetője, Péter Gábor emberek milliót tartotta rettegésben: az ÁVH-s tisztek fenntartások nélkül oltották ki mások életét, válogatott kínzási módszerekkel, fenyegetéssel, zsarolással kicsikart beismerő vallomásokkal juttatták áldozataikat akasztófára, zárkába vagy munkatáborba.
Az első teremben a náci és a szovjet megszállást mutatják be, aztán a nyilas pártszolgálatosok szörnyű tetteiről kaphatunk képet. A következő kiállítótér azokra a magyarokra (civilekre, hadifoglyokra és politikai elítéltekre) hívja fel a figyelmet, akiket a szovjet csapatok kényszermunkatáborokba hurcoltak. Kálváriájukra emlékeztetnek azok a relikviák, amelyek különféle családi hagyatékokból maradtak az utókorra.

A kemény fizikai munkát végzők számára Olofsson Placid bencés szerzetes nyújtott lelki vigaszt, aki a túlélés szabályait összegezte a földi pokolban:
„A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb lesz az ember, ha panaszkodásra fecsérli el az energiát.
Keresni kell az élet apró örömeit!
Azért voltam a legboldogabb ember a Szovjetunióban, mert rám talált az én életfeladatom.
Egyetlen értelme és tartalma, törvénye és boldogsága van az életnek, a mindent átölelő szeretet.
Sokszor voltam a halál közelében, sokszor találkoztam emberi gonoszsággal, de azért Istent sohase hibáztattam, sokkal inkább a csodáit vettem észre.”
Tragikusan szomorú érdekességeket és elrettentő, kegyetlen példákat, illetve felkavaró vagy éppen csodálatra méltó emberi helytállásokat (Mindszenty József esztergomi érsek kálváriája) tártak elénk, miközben végigjártuk a beszolgáltatási rendszert bemutató, a mindennapi életre utaló, a kommunista propagandát harsogó, a „magyar ezüstöt”, az alumíniumot hirdető, az internálást felidéző, majd az 1956-ot felelevenítő és az azt követő megtorlást sejtető, a pincebörtön félelmetes sivárságát érzékeltető kiállítási tereket, helyiségeket.
A liftbe belépve elsötétített fülke fogadott bennünket, egy kis kivetítőn egy mellbevágó, szívszorító visszaemlékezést hallgathattunk meg, amely egy halálra ítélt utolsó útjáról számolt be.
A Terror Háza Múzeum előtti területen a berlini fal egy eredeti – 1 méter széles, 4 méter magas – darabját adtak át még 2010-ben, amely az utókor emlékezetébe vési a diktatúrák önkényét és a szabadság iránti olthatatlan emberi vágyat.
A közel 2 órás tárlatvezetés lehetővé tette, hogy a tantermi keretek között tárgyalt történelmi korszak tapintható valósággá válhasson.