Jelenlegi hely
Hírarchívum 2023
Selye János diáklabor
Elindult a „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projekt
2023. október 16.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség Zrt., mint közreműködő, támogatja a Selye János diáklaborhálózat kiépítése című felhívására benyújtott, XIA-DIÁKLABOR-23-06 azonosítószámmal nyilvántartott pályázatot. A Szegedi Tankerületi Központ, mint Konzorciumvezető „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projektre összesen 173 546 037 forint vissza nem térítendő támogatást kapott Magyarország központi költségvetéséből.
A Pályázó konzorcium tagjai:
• Szegedi Tankerületi Központ (Konzorcium vezető) 81 972 282 Ft,
• Szegedi Tudományegyetem (Konzorciumi tag) 48 124 993 Ft,
• Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ (Konzorciumi tag) 43 448 762 Ft.
A megvalósító intézmények a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium. A pályázat célja a résztvevő intézmények már meglévő diáklaborjainak fejlesztése. A pályázatból a négy diáklabor eszközparkja és laborfelszerelései bővülnek összesen 142,2 millió forint költségből. A projekt során a diáklaborokkal rendelkező intézmények 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítanak helyet és lehetőséget a kutatómunkára, megadva nekik a szükséges szakmai, módszertani és infrastrukturális hátteret. A középiskolák saját diákjai mellett a régió általános iskolás tanulói számára is megnyílik a lehetőség, hogy a fejlesztett laborokban kísérleteket végezzenek, így közelebb kerüljenek a természettudományos gondolkodáshoz, valamint bekapcsolódjanak innovatív programjaik megvalósításába.
A projekt megvalósításában részt vevő pedagógusok – együttműködve a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével – rendezvényeken, nemzetközi projektekben és képzéseken vesznek részt.
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt időszaka: 2023.06.01-2025.05.31.
További információ: Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ
tel: +36 (62)-795-201
e-mail: hodmezovasarhely@kk.gov.hu
2023.10.27. pénteken került megrendezésre Budapesten a Selye János Diáklabor megnyitója Budapesten, a Lauder Javne Iskola épületében.
A rendezvényen Csaláné Böngyik Edit, Zámbori Tamás, és két diák: Bíró Panna és Dienes Noémi képviselte iskolánkat.
A rendezvényen bemutatásra kerültek a konzorciumok, megtekinthettük a Mobillabort, a diákok számára pedig MIKRO- LIM innovációs mikro-maraton programot szerveztek.
A nap zárásaként meghallgattuk a diákok által készített prezentációkat.
2023.10.20. - Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcra
A 11. B osztály ünnepi műsorral emlékezett Márton Dorottya felkészítésében.
További képek itt megtekinthetők! (Fotók: Bunda Zsófia, Miskolczi Anna, Szabó Nóra, AM.)
2023.10.17. - Versmondó verseny eredményei
A keddi napon rendezték meg a Szeretem Vásárhelyt Egyesület a Határtalanul! program keretében meghirdetett versmondó versenyét. Ezen minden induló diákunk helyezést ért el:
Kokovai Zita 11.B osztályos tanuló 2. helyezett, Dienes Noémi 10.A osztályos tanuló 5. helyezett és Forrai Maja Miléna 10.A osztályos tanuló 6. helyezett lett.
A felkészítőtanárok: Ujj Alexandra és Verseginé Hillay Erika
2023.10.17. - Kulcs az olvasáshoz
Iskolánk tanulói az elmúlt tanév során sok könyv olvasásával és a hozzájuk kapcsolódó feladatlapok megoldásával vettek részt a Pósa Lajos Gyermekkönyvtár által indított városi szintű " Kulcs az olvasáshoz" programban. Munkájuk eredményeképp 30 tanulónk díjazásban részesült. A tavalyi 1., 3, 4, valamint az 5-6. évfolyamos korosztályban az első helyezettnek járó tabletet hozták el tanulóink, azonban szintén dobogós 2. és 3. helyezettjeink is szép számmal akadtak minden korosztályban, ők okosórával vagy fülhallgatóval gazdagodtak a számtalan könyvélmény mellett! Gratulálunk nekik és kívánjuk, hogy az olvasás szeretete kísérje végig őket az életük során.
2023.10.11. - NLTÖK - Fertőző betegségek a történelemben
A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Gáspár Gábort, aki Budapest településről érkezett el hozzánk, a Richter Gedeon Nyrt. (Budapest, Gyömrői út 19-21.) munkatársaként.
Fertőző betegségek a történelemben című előadásnak köszönhetően 2023.10.11-én betekintést kaphattunk a vírusok és baktériumok okozta fertőzésekbe, nagy történelemi és irodalmi személyiségek ilye jellegű betegségeibe. Hiszen számos olyan fertőző betegség jelent meg a Földön, ami megváltoztatta sok esetben népek, népcsoportok életét, ezért adott területen élők történelme a fertőzések következtében teljesen másként alakult, mint ahogy nélkülük lett volna.
A humán immundeficiencia-vírus vagy rövidítve HIV által okozott kórkép Nyugat-és Közép-Afrikában jelent meg, ahol is majmokról került át az emberre. A vírust az USA-ban írták le először 1981-ben, majd ugyanitt San Franciscoban 1983-ban szintén azonosították. A vírus leggyakrabban szexuális úton terjed és fertőzött vérrel, például nem megfelelően fertőtlenített tűvel. Napjainkban különböző készítményeknek köszönhetően 30-40 éven át élhet együtt a betegséggel az ember, hazánkban a Szent László Kórházban kezelik az eseteket.
Az előadásból megtudhattuk, hogy a fekete himlő 1977 óta nincs jelen a világban. Elterjedéséhez ugyanakkor hozzájárult, hogy az 1500-as években Cortez és katonái az európai kontinensről magukkal vitték a fekete himlőt, így az azték birodalom meghódításában szerepe volt az indiánok leigázásában. Kölcsey Ferenc is jobb szeme világát a fekete himlő következtében veszítette el. A már védoltással kivédhető influenza vírus is sok ismert történelemi alak halálát okozta, például: IV. Károly, Kafka Margit halálát, ugyanakkor ismert alakok, akik túlélték korábban ezt a betegséget, többek között: Szilárd Leó és Walt Disney. A kolera Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség áldozata lett Kazinczy Ferenc is, szintén bakteriális fertőzés okozta Nagy Lajos király halálát, aki a Mycobacterium leprae kórokozóval fertőződött meg, Tutenhamon pedig maláriával, Ady Endre pedig szifilisszel. Érdekes volt számunka megtudni, hogy a ’Menj a francba’ mondat esetén tulajdonképpen a szifiliszről van szó, amikor is valaki valami nagyon rosszat kíván valakinek, mégpedig azt, hogy az illetőbe essen bele a franc. A franc ugyanis egy betegség neve volt, mégpedig a szifiliszé, amit elsőnek, mint francia betegséget emlegettek, mert a francia király seregében azonosították először.
Külön köszönjük az előadónak, hogy olyan filmeket is ajánlott a diákok számára, ami a korosztályhoz illeszkedően mutatja be egy-egy fertőzés hatását: A vírus; 12 majom; Legenda vagyok.
Ezúton is hálásan köszönjük az előadás megtartását lehetővé tevő közreműködést az MTA Alumni Program számára!
2023.10.17. - Diákolimpia kosárlabda 6.kcs (városi döntő)
2023.10.20. - Diákok XXI. Őszi Tárlata
2023.10.14. - Ismerd meg Vásárhelyt!
A Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum immár 51. alkalommal rendezte meg 2023. október 14-én az Ismerd meg Vásárhelyt! elnevezésű helyismereti vetélkedőjét. Iskolánk 5., 6. és 8. osztályos diákjai is képviseltették magukat a versenyen: a két főből álló csapatok kerékpárral vagy rollerrel rótták a város utcáit, hogy a nevezetességekkel kapcsolatos feladatsor kérdéseire választ találjanak.
A napsütéses, hangulatos délelőtt zárásaként sor került az eredményhirdetésre, amely az egyik 8.B-s páros sikerét is elhozta: Hevesi Attila és Torzsa Vazul Endre holtversenyben az I. helyezést érte el. Gratulálunk az eredményes kutatómunkához!
2023.10.12. - Komposztálás napja
Október 10-ét tűzték ki a komposztálás napjaként. A törekvés fő célja, hogy tudatosítsa az emberekben, a házban vagy a környezetben keletkező szemét közel egyharmada komposztálásra alkalmas szerves anyag. Ezen a napon Torma Endre tanár úr segítségével kisiskolásaink is megtapasztalhatták a komposztálás lényegét, és azt, hogy milyen könnyen lehet otthon, akár az emeletes ház erkélyén is komposztálót kialakítani.
Komposztálás a lakásban
Hogyan komposztáljunk otthon? Nem kell hozzá más, mint 2db festékes vödör+ 1db fedél, 4db nagyméretű tejfölös pohár, rossz póló, használt virágföld és horgászboltból beszerezhető giliszta. Fúrd ki a tetőt szellőzés miatt, vágj az egyik vödör aljára nyílásokat, csúsztasd össze sorba ezeket ( felső vödörbe: póló, használt virágföld, konyhai gyümölcs és zöldség hulladék alsó vödörbe helyezd a 4db tejfölös vödröt, ezekre rakd a felső vödröt) és kész a giliszta bunker! Arra ügyelj, hogy citrus félék (citrom, narancs, mandarin, stb.) héjja ne kerüljön bele!
További képek itt megtekinthetők! (Fotó: Nagy Sándor Balázs)
2023.09.12. - Indulnak a felvételi előkészítők
A középfokú felvételi eljárás írásbeli vizsgáira felkészítőórákat indítunk, amelyre várjuk az érdeklődőket elsősorban a külső jelentkezőknek meghirdetett időpontokra, de bármelyik foglalkozásba be lehet kapcsolódni.
magyar felvételi előkészítők (külső iskolából jelentkezőknek) 6. osztályosoknak:
Verseginé Hillay Erika: kedd, 15.15 - 16.00, A324.terem
magyar felvételi előkészítők (iskolánk) 6. osztályosoknak:
Varga Krisztina: hétfő, 14.25 - 15.10, A315.terem és hétfő, 15.15 - 16.00, A315.terem
Ujj Alexandra: csütörtök, 14.25 - 15.10, A321.terem
matematika felvételi előkészítő (külső iskolából jelentkezőknek) 6. osztályosoknak
Jakó Edit: kedd, 14.25 -15.10, A324.terem
matematika felvételi előkészítők (iskolánk) 6. osztályosoknak:
Békefi Ibolya: kedd, 14.25 - 15.10, A322.terem és kedd, 15.15 - 16.00, A322.terem
Lengyel Krisztián: hétfő, 13.35 - 14.20, A322.terem
magyar felvételi előkészítők 8.osztályosoknak: Verseginé Hillay Erika: kedd, 14.25 - 15.10, A321.terem
matematika felvételi előkészítők 8.osztályosoknak: Mészáros Ágnes: csütörtök, 14.25 - 15.10, A204.terem