Jelenlegi hely
Hírarchívum 2023
2023.03.10. - Pénz7 az alsó tagozaton
Iskolánkban idén is megszervezésre került az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett PÉNZ7 köznevelési témahét, melynek keretében a 4. osztályos tanulók bővíthették ismereteiket a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelésében.
A program a pénzügyi tudatosság és takarékoskodás széles körét ölelte fel a diákok érdeklődését célzó játékos feladványok segítségével. A 4 fős csapatok lelkesen vetették bele magukat a rendhagyó tanórai feladatokba. A játékok során a versengés és a szórakozás izgalmával együtt hasznos tippekkel gazdagodtak a takarékoskodásról, Fabatkákat gyűjtöttek, kamatoztattak.
A színes, kalandos feladatok mellett, a pénzügyek világában sikeresen eligazodó bajnokoknak járó „édes jutalom” is segített emlékezetes élménnyé varázsolni a március 6-tól 10-ig tartó ismeretterjesztő hetünket.
2023.03.10. - Rajzpályázat - 1.B osztály a fogászaton
Az 1. b osztályos tanulók egy élményekkel teli délelőttöt tölthettek el a Dr. Borbáth Fogászat és Implantológiai Központnál. A tavalyi évben meghirdetett Borbáth Mikulás rajzpályázaton elért 1. helyezett és osztályának jutalma volt ez a szép delelőtt. Szebbnél szebb ajándékok, matricák, izgalmas feladatok, leggömbök és a helyes fogápolásról szóló játekos beszélgetes várta a gyerekeket. Természetesen a bátor elsősök egy fogászati vizsgálatnak is álltak elébe.
A rajzpalyázat nyertesei: Kulcsár Nana, Borbáth Anna es Kispál Zsanett. Gratulálunk nekik!
2023.03.07. - 4.osztályosaink munkája a Naprendszerről
Iskolánk 4. évfolyamos diákjai a környezetismeret órán tanult Naprendszerhez kapcsolódóan otthoni projektmunka keretében készítettek számos rajzot és makettet. A munkák jelentős része újrafelhasznált anyagokból készült, amely illeszkedik iskolánk Ökoiskolai programban való részvételéhez, és a fenntarthatósági törekvéseinkhez.
További fotók itt megtekinthetők! (Fotók: Bogár Fanny)
2023.03.04. - Sakk diákolimpia
Március 4.-én rendezték meg Mórahalmon a vármegyei sakk diákolimpiát, melyen négy tanulónk vett részt inkább több, mint kevesebb sikerrel.
2. korcsoport Lány (2013-2014-ben születettek): 6. BEHÁN EMMA (4.d) 4pont
3. korcsoport Fiúk (2011-2012-ben születettek): 8. ORBÁN ÁDÁM (4.c) 4 pont (ugyanannyi ponttal, mint a 4-9. helyezettek) és 16. KISS TAMÁS (4.d) 1,5 pont
A két fiú első versenye volt ez, de így is szépen szerepeltek. A sakk érdekessége, hogy a fiúk helyezését a másodlagos, ill. a harmadlagos pontszám döntötte el, csakúgy, mint Emma esetében.
6.korcsoport Fiúk (2003-2006-ban születettek):
2. MOLNÁR MIHÁLY (10.b) 4 pont (sajnos idén is a hosszabbítás hosszabbítását nem nyerte Misu; így is szép az eredmény, különösen, ha az elmúlt évek diákolimpiai sorát végig nézzük – 1 megyei 1. hely, 2 megyei 2. hely, 2 megyei csapat 3. hely eddig, valamint a legszebb a hallássérültek diákolimpiai 2. helye).
FELKÉSZÍTŐK: CSÚRI LÁSZLÓ, MOLNÁR MIHÁLY, MOLNÁR KÁROLY
2023.03.02. - TÖK előadás - Dr. Lénárd László
A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Lénárd László professzort, aki Pécs településről érkezett hozzánk, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Élettani Intézet (7624, Pécs, Szigeti u. 12.) munkatársaként.
Hálásan köszönjük Professzor úrnak a látogatását és figyelemfelkeltő, diákközpontú előadásait! A diákokhoz való közvetlen és bátorító magatartását: „Ne feledjék, egyediek az univerzumban, legyenek rá büszkék!” Ugyanis két előadással is megörvendeztette iskolánk diákjait az első, Szenvedélybetegségek és elhízás című előadásnak köszönhetően 2023.03.02-án a 9-es diákjaink betekintést kaphattak a különböző kémiai szerek által (pl. krokodil) okozott elrettentő példákba és a viselkedési addikciók újkori formáiba, mint például: drunkorexia (anorexia és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás “kereszteződéséből” létrejött étkezési zavar), valamint a workoholic syndrome. Halhattunk Oskar Kokoschka példáján a szerelemfüggésről és korunk IKT eszközinek, az internet által kiváltott digitális heroinról. A professzor úr beszélt azokról a vizsgálatokról, ahol az agyi struktúrák adott területeit roncsolva mások érzelmi kifejeződésének megértése romlik vagy magának az érzelmi kifejeződésnek a zavar áll fenn. Érdekes volt hallanunk arról, hogy a prefrontális kéreg sérülése során hasonló tünetek (etikai gátlás hiánya, emelkedett hangulat, szelektív figyelem hiánya) jelentkeznek, mint a szenvedélybetegségek esetén (depresszió, agresszió, tudati beszűkülés). A professzor úr kiemelete a motivációt vizsgáló területekkel foglalkozó kutatók közül Olds és Milner munkásságát. Ők a hipothalamusz motivációra gyakorolt hatását vizsgálták patkányokon a hipothalamusz elektromos öningerlésével. A professzor úr maga is kísérletezett patkányokon (kémiai öningerlés), ezzel kapcsolatban megértettük a helypreferencia fogalmát. A második előadás az első téma folyatása volt, itt magasabb évfolyamba járó diákjaink vettek részt az előadáson, melynek címe az elsőhöz igazodva: Szenvedélybetegségek és elhízás – anorexia volt. Főbb témaegységek között szó esett a következőkről: az éhségről, mint hajtóerőről, a termoregulációs motivációról, az inverz anorexiáról, azaz izomdiszmorfiáról.
2023.02.28 - Kistérségi angol szövegértési verseny
A Kertvárosi Szent József Általános Iskolában megrendezésre kerülő kistérségi angol szövegértési verseny eredményei:
7.évfolyam: |
8.évfolyam: |
I. hely Nagy Benedek (Felkészítő t.:Blazovichné Risztov Szilvia) II. hely Miskolczi Anna (Felkészítő t.:Biró Beáta) V. hely Kozma Jázmin (Felkészítő t.:Keresztes Dániel) |
III. hely: Dobsa Zsóka (Felkészítő t.:Sósné Udvari Tünde) IV. hely: Pásztor Kincső (Felkészítő t.:Kristóf Ildikó) |
2023.02.25. - CSEN(L)GŐSZÓ az NLG-ben
A Németh László Gimnázium, Általános Iskola 2023.február 25-én tartotta a hagyományos suliváró délelőttjét a leendő első osztályos gyermekeknek és szüleiknek.
A vendégeket Árva László igazgató úr üdvözölte, röviden bemutatta az iskolát, és a leendő első osztályok tanítóit. A következő tanévben Kokovainé Pusztai Zita-Hovánné Kaczkó Rita, Ráczné Kecskeméti Ágota-Albert Emese, Dékány Zita-Kisné Kardos Nóra várja szeretettel a gyerekeket.
A jókedvet játékos sportfeladatokkal alapozták meg, kipróbálták a kölyökatlétika néhány eszközét, számoltak, tapsoltak, rendkívül ügyesek voltak. A kellemes mozgás után tízóraiztak, majd két csoportban folytatódott a program.
A laborban tréfás-mókás, varázslatos kísérleteket végeztek a „kis tudósok”.
Diafilmet nézett a másik csoport, majd kedves kis állatfigurákat, ujjbábokat készítettek.
A rossz idő nem szegte az érdeklődők kedvét, reméljük, szép élményekkel gazdagodva tértek haza.
Várjuk szeretettel leendő elsőseinket nyílt óráinkra is március 13-án és 14-én!
További képek itt megtekinthetők! (Fotók: Bunda Zsófia, AM.)
2023.02.24. - Farsang - „Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!”
Két év kihagyás után 2023. február 24-én, péntek délután ismét nagy farsangi mulatsággal űzhettük el a telet iskolánkban.
A délután a jelmezesek felvonulásával vette kezdetét. A gyerekek szívesen bújtak kedvenc állataik, mesehőseik és filmhőseik bőrébe. Így találkozhattunk például az Addams Family szereplőivel, táncosokkal, katonákkal, sportolókkal, hercegnőkkel és kedves kis állatokkal is. A felvonulást követően szerencsekerék megforgatásával bizonyosodhattak meg a gyerekek arról, hogy ma ki mellé állt Fortuna. A délután során gazdára találtak az értékes tombolanyeremények is, majd a gyerekek táncos mulatságon önfeledten szórakozhattak kedvenc zenéikre.
Rendezvényünket eredményhirdetéssel zártuk.
Egyén jelmezesek kategóriában:
I.hely: Falánk sáska (3.c)
II. hely: Barbie baba (1.a)
III. hely: Hűtőszekrény (1.b)
Csoportos jelmezes kategóriában:
I.hely: Nyári vakáció (4.c)
II. hely: Focicsapat és pom - pom lányok (5.b)
III. hely: Skittles doboz és Skittles
Köszönjük a szülők, magánszemélyek, vállalkozók és szervezetek támogatását, akik felajánlásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy iskolánk hagyományaként ismét megrendezésre kerüljön farsangi mulatságunk.
További fotók itt megtekinthetők! (Fotók: Bogár Fanny, Bunda Zsófia, Miskolczi Anna, Rózsa Dalma és Szabó Nóra)