Jelenlegi hely

Címlap » Hírarchívum

Hírarchívum 2022

2022.02.10. - Szép magyar beszéd verseny

A szép magyar beszéd ünnepe volt iskolánkban

2022. február 10-én, csütörtökön tartottuk iskolánkban a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny területi fordulóját. A verseny több évtizedes múltra tekint vissza, és az anyanyelv művelését tűzte ki zászlajára.

A versenyt Szentimrei Sára 5.B osztályos tanuló zongorajátéka nyitotta meg, majd Ládi Levente Zsolt 5.C osztályos tanuló versmondásában gyönyörködhettek a résztvevők. A versenyzéshez a 7-8. osztályos kategória zsűrielnökének, Dr. Tóthné Facskó Zsuzsánnának megnyitóbeszédében elhangzó biztató szavai teremtettek oldott légkört.

A versenyen először a szabadon választott szöveget olvasták fel a diákok, majd a zsűri által kijelölt kötelező szöveg felolvasására került sor rövid felkészülés után.

A zsűri a következő döntést hozta:

5-6. osztályos kategória:

I. Rácz Barnabás Varga Tamás Általános iskola felkészítő tanár: Dr. Molnárné Megyeri Anikó

II. Tejes Laura Szent József Katolikus Általános Iskola felkészítő tanár: Daridáné Papp Erika

III. Rózsa Dóra Németh László Gimnázium, Általános Iskola felkészítő tanár: Ujj Alexandra

7-8. osztályos kategória:

I. Kolozsi-Molnár Villő Németh László Gimnázium, Általános Iskola felkészítő tanár: Győri Éva

II. Litauszki Nolen Németh László Gimnázium, Általános Iskola felkészítő tanár: Békési Péter

III. Fazekas Boglárka Zoé Szent József Katolikus Általános Iskola felkészítő tanár:Daridáné Papp Erika

A 7-8. osztályos kategória győztese képviseli városunkat a kisújszállási országos döntőben, amelyre áprilisban kerül sor.

A további fényképek itt megtekinthetők!

2022.02.07. - NKE PolitikON verseny országos döntője

Baranyi Balázs NLG-s végzős diákunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem első középiskolásoknak szóló közéleti készségfejlesztő és politikai szimulációs versenyének, a PolitikON-nak országos döntőjén első helyezést ért el Aurea Mediocritas csapatával. 

A csapatoknak 2, történelemre, állam- és társadalomtudományra épülő írásbeli forduló után a döntőben a prezentációs- és vitakészségeiket kellett bemutatniuk a szakmai zsűri előtt.

2022.02.04. - NLG Csevegő, 1. adás

2022.02.04. - M2-n a harmadikosok bábfilmje

Iskolánk 3. b osztályos tanulói az MTVA által országosan meghirdetett „Az én rozmaringkunyhóm” bábfilm pályázatán indult. A pályaművet a szakmai zsűri a legjobbak közé választotta, ezért az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsora bemutatja.

A gyerekek Hovánné Kaczkó Rita tanító néni irányításával példaértékű csapatmunkával írták a szövegkönyvet, készítették a bábokat, festették a bábkunyhót és forgatták a filmet. A bábokat Fülöp Kinga, Gál Zsombor, Kis Luca, Olasz Bence, Perei János, Zsadányi Béla tanulók mozgatták és szólaltatták meg. Kokovainé Pusztai Zita tanító néni segített a gyerekek beállításában, Dr. Arany Mihály tanár úr a bábfilm utómunkájában.

2022.01.27. - A 8.B osztály Eplényben volt

A 8.B osztály január 27-én kihelyezett testnevelés órán vett részt Eplényben, ahol a tanulók megismerkedtek a síelés alapjaival. Csodás idő, remek pálya és lelkes diákok: minden adott volt az élménydús programhoz és a sikerélményhez.

2022.01.31. - Közlemény

Kedves Szülők!

Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában nincs sztrájk!

Ezt a szakszervezet iskolai képviselője is megerősítette. A tanórák rendben zajlanak.

Árva László (igazgató)

2022.01.20. - Technika órán készített makettek

Technika órán házbelsőket terveztek a hatodik osztályosok Torma Endre szaktanár vezetésével.

A további képek itt megtekinthetők!

2022.01.22. - NLG Diákbál

2022.01.22. - A magyar kultúra napja az NLG-ben

A magyar kultúra napjáról az 5.b és 5.c osztály tanulóinak műsorával emlékezünk meg, melyre Kovács Boglárka és Kókay Erika tanárnők készítették fel a diákokat.


2022.01.22. - Középfokú írásbeli felvételi

Tisztelt Szülők! Kedves Vizsgázók!

A központi írásbeli felvételi vizsga időpontja: 2022. január 22. (szombat) 10 óra.

1. pótnap: január 27., 14 óra (önhibáján kívül távolmaradók részére, igazolás ellenében)
2. pótnap: február 4., 14 óra (akik igazoltan COVID-19 fertőzésben szenvedtek, vagy igazoltan házi karanténba kerültek, továbbá egyéb, önhibájukon kívül eső elháríthatatlan ok folytán sem a tanév rendje szerinti központi írásbeli vizsgán, sem annak 2022. január 27-ei 1. pótnapján nem tudtak megjelenni)

A középfokú írásbeli felvételi vizsgákkal kapcsolatos vizsgabehívót már korábban elküldtük.

A levélben szerepelt többek között az is, hogy a tanuló melyik teremben fogja a dolgozatait megírni. A vizsgateremben a vizsgázók számának korlátozása miatt (legfeljebb 10 vizsgázó egy teremben) a teremszám számos esetben változott. A bejáratnál mindenki tájékozódhat pontosan, hogy melyik terembe lett beosztva.

A középfokú felvételi vizsgán részt vevő tanulókra nem érvényes a belépési korlátozás, azaz a vizsgázó az írásbeli vizsga napján beléphet a jelentkezését fogadó intézménybe.

A vizsgára 30 perccel korábban kell megjelenni, így 9.30-ra kérünk mindenkit, hogy jelenjen meg!

A vizsgára a következőket kell hozni:

- személyazonosságot igazoló okiratot (szig. vagy diákigazolvány);

- íróeszköz: kék vagy fekete toll;

- számológépet, ha az iskola vezetőjétől kapott határozat szerint azt használhatja;

- orrot, szájat eltakaró védőmaszkot;

Az intézménybe lépéskor kötelező a kézfertőtlenítés és a testhőmérséklet mérése, a folyosókon, a közösségi tereken pedig a védőmaszk használata és a biztonsági távolságtartás, a csoportosulás elkerülése.

Kérjük a kedves szülőket, hogy a bejáratig kísérjék gyermeküket, az épületbe csak a felvételizők léphetnek be!

2022.01.28-án (pénteken) van lehetőség a kijavított dolgozatok megtekintésére. 

Hangsúlyozzuk, hogy a felvételi dolgozat, vagy másolata későbbiekben a felvételi jelentkezés során nem kérhető el, csupán az értékelőlap.

Bármilyen kérdés és probléma esetén a következő elérhetőségeken vagyunk elérhetők:
e-mail: seresi@nlg.http.hu (Seres Imre igazgatóhelyettes)
telefon: 62/533137
 
Várjuk a felvételiző diákokat!

Oldalak