Jelenlegi hely

Címlap » Hírarchívum

Hírarchívum 2018

Tanévnyitó ünnepség

A 2018/2019. tanév tanévnyitó ünnepségének időpontja az 1.A, 1.B, 1.C, 7.NY, 7.B és 9.AJKP osztály tanulói számára 

2018. szeptember 3. (hétfő) 17 óra.

Tanári karunk a 2017/2018. tanévben

2018.07.11-15. Ulmban járt az iskola kórusa

Hódmezővásárhely két iskolája, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola meghívást kapott Ulm városától, hogy énekkaraikkal képviseljék Magyarországot a 29. Baden –Württenbergi Iskolai Kórustalálkozón, valamint a 11. Nemzetközi Dunafesztivál keretén belül több Duna menti ország kórusával együttműködve előadják Karl Jenkins: The Armed Man művét az Ulmi Szimfonikus Zenekar kíséretében.

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vállalta magára a diákok utaztatásának költségeit, a diákok szállását, ellátását, a gimnáziumi tanulóink napidíját pedig a vendéglátó Ulm városa, a baden-württenbergi Kultúráért és Sportért Felelős  Minisztérium, a Sváb Kórusszövetség és az ulmi Dunairoda támogatta.

A vásárhelyi diákok az ulmi tartózkodásuk alatt többször is lehetőséget kaptak arra, hogy fellépéseik által megmutathassák magukat és az általuk hozott darabokkal  Magyarországot, illetve Hódmezővásárhelyet megismertessék a nemzetközi publikummal. Felléptek az ulmi városházán, a St. Hildegard Gimnázium tanulói előtt, valamint a Dunafesztivál színpadán.

Az egész programsorozat záró rendezvénye a korábban említett Jenkins darab előadása volt. Az erős érzelmeket kifejező alkotás a háborúk ellen emeli fel a szavát, és isteni segítségre számítva a békéért kiált. Mindezt teszi úgy, hogy a csend és a sikoly között mindenféle dinamikai megoldást felhasznál. A Németh László Gimnázium, Általános Iskola Kórusa vett részt ebben a nagyszabású előadásban. Remekül helytálltak diákjaink a produkcióban. A közönség felállva tapsolta a diákokat.

   
     

Cikk és képek: https://www.swp.de/unterhaltung/kultur/wuerdiger-abschluss-des-donaufestes-27155058.html

http://www.vasarhely24.com/esemeny/vasarhelyi-diakok-jartak-ulmban

http://promenad.hu/2018/07/18/vasarhelyi-diakok-jartak-ulmban/

http://vasarhelyihirek.hu/vasarhelyi_iskolai_korusok_ulmban

2018.07.01. jrNBa League Hungary négyes döntője

Július 1-én vasárnap rendezték Budapesten a jrNBa League Hungary négyes döntőjét. A legjobb négy csapat, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Magyarország - Litvánia világbajnoki selejtező mérkőzés felvezetéseként mérhette össze egymással tudását az impozáns Tüskecsarnokban. Az egész éves bajnokság befejező rendezvényén a Németh László Gimnázium, Általános Iskola csapata mellett két zalaegerszegi és egy tiszaújvárosi iskola képviseltette magát. Izgalmas mérkőzéseket láthatott a szülőkből, hozzátartozókból és barátokból álló mintegy 30 fős vásárhelyi szurkolótábor. Iskolánk végül a negyedik helyen végzett. A gyerekek mindent megtettek a pályán és tudásuk legjavát nyújtva büszkén vehették át az oklevelet Gordan Gilicek, egykori NBA játékostól, aki a liga képviseletében tekintette meg a meccseket. Az esti válogatott mérkőzést pedig, a VIP szektorból szurkolhatták végig és még Hanga Ádámmal is sikerült egy közös szelfit készíteni.

   
  

 http://www.vasarhely24.com/vasarhely/bravuros-sikert-aratott-a-kosarsuli-miami-heat-junior-nba-csapata
http://www.kezdo5.hu/utanpotlas/hirek-a-dallas-mavericks-nyerte-a-jr-nba-hungary-elso-szezonjat-32639

2018. 06. 18-23. - Diáktábor

2018. június 18-23. között EFOP pályázat keretében bentlakásos táborozáson vett rész 30 hetedik osztályos tanulónk a csongrádi Körös-torokban Szénásiné Földesi Zsuzsanna táborvezető, valamint Ujj Alexandra és Simon Tibor segítő tanárokkal. A gyerekek megismerkedtek globális környezetvédelmi problémákkal és ezek megoldási lehetőségeivel, emellett kézműves foglalkozásokon és kerékpártúrákon vettek részt, motorcsónakáztak a Tiszán a vízirendészekkel, felmehettek a kilátóba a strandon, kalandparkba látogattak el, paintballozhattak, de helyismereti vetélkedő, tábortűz, zengó, karaoke disco, csapatépítő játékok, sárkányhajózás, táncház és éjszakai bátorságpróba is színesítette a programokat. Igazán tartalmas hetet töltöttünk együtt és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk!

   

Az eseményről készült további képek: I. rész, II. rész, III. rész

2018. 06. 29. - Tanévzáró értekezlet

2018.06.22. - Tanévzáró

További képek itt megtekinthetők! (Fotó: Bogár Fanny, AM)

2018.06.16. - Ballagás

Az eseményről készült további képek itt megtekinthetőek. (Fotó: Varga Krisztina és Arany Mihály)

Oldalak