Jelenlegi hely
Hírarchívum 2015
2015.11.26. Idén mécsfényes volt a Német Nyelv Délutánja
A Németh László Gimnázium, Általános Iskola nyílt hetén, november 25-én rendezték meg a már hagyománnyá vált Német Nyelv Délutánját, mely idén a Fény Éve jegyében telt.
Az iskola aulájában a német nyelvű kultúrához kapcsolódó plakátok jelentek meg. A Német Munkaközösség versfordító versenyt is hirdetett, melynek eredményhirdetésére is itt került sort. A költemények mindegyike a fényhez kapcsolódott. Az ünnepélyes megnyitón a győztes alkotásokat fel is olvasták, a díjakat a zsűri tagjai, Bányai Réka és Huzián Péter némettanárok adták át. A 3.b és 3.c osztályosok zenés-táncos műsorral készültek Lázár Emőke tanárnő vezetésével. A fiataloknak kedvcsinálóként egy, a német nyelvet népszerűsítő kisvideót is levetítettek – a kisfilm elkészítésében elsősorban a 8.a diákjai vettek részt.
Mind bizonyos német, mind osztrák és svájci régiókban szokás a Márton napi lámpás felvonulás, melyben főként gyerekek vesznek részt. Ezt megidézendő a délután további részében főként az ötödik-hatodik osztályos diákokat várták Lázár Emőke és Huszárné Vasa Éva tanárnők egy-egy Márton napi lámpás készítésére dekopázs technikával, majd Pillérné Gál Andrea és Huzián Péter játékra is invitálta a fiatalokat. A délután végén a kész lámpások világították be a lépcsőket.
A versfordító verseny eredménye:
I.kategória:
1.Drahos Dorina – Rókusvárosi II. sz. Ált.Isk. 2.Angyal Amira – NLG 3.Onódi Balázs – Rókusvárosi II. sz. Ált.Isk. 3.Bogár Fanny – NLG
II.kategória:
1.Kiss Csanád – NLG 1.Aszalai Andrea – NLG 2.Goják Anna – NLG 2.Nagy Viktória – NLG 3.Dezső Ábel – NLG
sz.: Arany Mihály
Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben
A felvételiről részletes tájékoztató az aktuális menü beiskolázás menüpontjában!
Induló gimnáziumi osztályaink:
Tanulmányi terület |
Kódszám |
Képzési forma |
A képzés időtartama (év) |
Felvehető létszám (fő) |
Emelt szintű természettudományi osztály emelt szintű nyelvi képzéssel (angol vagy német) |
041 |
nappali |
4 |
5 |
Emelt szintű természettudományi osztály emelt szintű nyelvi képzéssel (angol vagy német) |
061 |
nappali |
6 |
34 |
Emelt szintű angol nyelvi csoport emelt szintű matematika képzéssel, 7. évfolyamon nyelvi előkészítő évfolyammal |
071 |
nappali |
6+1 |
15 |
Emelt szintű német nyelvi csoport emelt szintű matematika képzéssel, 7. évfolyamon nyelvi előkészítő évfolyammal |
072 |
nappali |
6+1 |
10 |
Emelt szintű francia nyelvi csoport emelt szintű matematika képzéssel, 7. évfolyamon nyelvi előkészítő évfolyammal |
073 |
nappali |
6+1 |
10 |
Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja 9. előkészítő évfolyam |
050 |
nappali |
1 (5) |
20 |
2015.11.26. Nyílt tanítási órák
Berger József: Matematika (14 fényes elme)
Verseginé Hillay Erika: Magyar irodalom (A fény költői, a költészet fényei)
Szittyai István: Fizika (Az égbolt titkai)
Pengőné Cseh Ildikó: Történelem (A magyar reneszánsz fényei)
Józsa Enikő: Angol (Feel the light)
Dr. Gálné Dr. Horváth Ildikó: Biológia (A növények versengése a fényért)
2015.11.24. Angol nyelvi délután
2015. november 24-én, kedd délután tartottuk meg az angol nyelvi délutánt, ahová a 6. osztályos diákokat vártuk. Közel 50 kisdiák vett részt a különböző rendezvényeken. Nagyon népszerűnek tűnt a "Candle Light" című dal feldolgozása Szénásiné Zsuzsanna tanárnő segítségével. Szívesen énekelték a diákok, miután több feladat formájában is ismerkedtek a dal szövegével.
Somogyiné Ibolya Halloween Bingo játéka már évek óta töretlen sikert arat. Nem akarják a diákok befejezni a játékot, közben pedig angolos módon teát iszogatnak és kekszet esznek. Nehezebb feladat elé állították a résztvevőket Blazovichné Szilvia és Varga Boglárka tanárnők, akiknél a diákoknak emlékezniük kellett az 50 amerikai állam elhelyezkedésére és interaktív táblán jól bejelölni azokat. Akik sikeresen teljesítettek könyvjelző jutalmat kaptak.
A sport is szerepet kapott a délutánban, Kácsor Norbi irányításával. Meglepetésünkre, nemcsak a fiúk, de a lányok is szívesen tanulták az amerikai foci szabályait. Fontos még megemlíteni, hogy a meghirdetett versfordítási verseny jutalomosztására is sor került, ahol az első hat helyezettet könyvjutalomban részesítettük. A diákok visszajelzéséből ítélve azt láttuk, hogy mindenki jól érezte magát és elégedetten ment haza.
(sz.: Bíró Beáta /munkaközösségvezető/)
2015.11.24. Zátonyi Sándor: Fényes kísérletek
Zátonyi Sándor előadásának címe Fényes kísérletek volt.
Zátonyi Sándor több fizikatankönyv szerzője, a fizika tanárok közösségének országosan elismert és megbecsült tagja, az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Békés-megyei csoportjának elnöke. Munkáját számos díjjal ismerte el a szakma, amelyek közül kiemelendő az Ericsson-díj (2004), a Mikola-díj (2008), az Öveges-díj (2013) és a Rátz Tanár Úr életműdíj (2014).
Az előadáson számos érdekes és látványos kísérletet láthattak a diákok, amelybe aktívan bevonta a hallgatóságot is.
http://promenad.hu/cikk/fenyes-kiserletek-vasarhelyen-160529
2015.11.23. Francia nyelvi délután
November 23-án 3 órától franciás délutánt szerveztünk iskolánk tanulóinak. Ez az alkalom témájában a Fény Éve rendezvénysorozathoz, ezen belül is a fény ünnepe, a karácsony témaköréhez kapcsolódott. Hajdú Viktória, Sinka Borbála és Regina 8. a osztályos tanulók zenés köszöntője után versfordító versenyünk eredményhirdetése következett. Az értékes könyvjutalmak a budapesti Francia Intézet ajándékai voltak, melyeket Nicolas Martin oktatási referens adott át.
Felső tagozatos kategóriában az alábbi eredmények születtek: 1. Bjelik Máté 6.a 2. Sinka Borbála 8.a 3. Sinka Regina 8.a
A gimnazista diákok eredményei: 1. Redenczki István 12.c 2. Szűcs Virág 10. a 3. Zsótért Noémi 10. a
Kézműves foglalkozásokkal (szókirakó, karácsonyfadísz készítése), rejtvényekkel, kóstolóval (sajt, bagett, dijon-i mustár, cukorkák, vajas keksz) zártuk a programot. A rendezvényhez kapcsolódó kollázs-kiállítást az aulában tekinthetik meg az érdeklődők.
À bientôt! A mielőbbi viszontlátásra! (sz.: Fekete-Nagy Katalin /francia nyelv tanár/)