Jelenlegi hely
Hírarchívum 2024
2024.05.02. - Bolondballagás
További fényképek itt megtekinthetők! (Fotók: Bunda Zsófia, Forrai Maja, Miskolczi Anna, Szabó Nóra)
2024.04.12. - Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny megyei forduló
2024.04.25. - Miért érdemes kutatni az agy működését? - MTA Alumni Program
A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Domonkos Andort, aki Budapestről érkezett hozzánk, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (1083 Budapest, Budapest, Szigony utca 43. Magyarország) munkatársaként.
Nagyon köszönjük az idegélettani terület Tudósának a Miért érdemes kutatni az agy működését? című magyarázatokkal ellátott, a legújabb technikai vívmányokat tartalmazó, a gyerekek tanulmányaihoz kiváló, érdekességekben bővelkedő színes előadását!
2024.04.25-én megtudhattuk, hogy az agy az egykori időkben, hogy jelent meg az emberek világképében: az emberi agy saggitális keresztmetszetén a corpus callosum = kérges test, az agy két féltekét összekötő rész formai hasonlóságot mutat az egyiptomi szimbólumok közül Hórusz szemével. Vajon az egyiptomi, ősi civilizáció mennyit tudott agyunk működéséről időszámításunk előtt 3000 évvel? A reneszánszban Michelangelo Ádám teremtése című freskója pedig, ha jobban megnézzük az agy körvonalát ábrázolja. Inka régészeti leletek bizonyítják, hogy akkoriban már kitűnő agysebészek léteztek. Az előadó mesélt nekünk arról, hogy az agyról alkotott kép változásához hozzájárult Phineas Gage esete, akinek egy robbantás során egy hosszú vasrúd fúródott a fejébe, az agyának bal frontális lebenyét nagy mértékben károsítva, ezért nagyon megváltozott a viselkedése. Majd 1953-ban Henry Molaison agyából orvosai hüvelykujj méretű részt metszettek ki, hogy epilepsziáját enyhíteni tudják. A műtét sikeres volt, ugyanakkor az egész idegtudományt megváltoztatta. Az eltávolított rész az ún. hippokampusz hiánya ugyanis emlékezetzavart okozott. Így Henry nem volt képes új információkat elraktározni a hosszú távú memóriájába. Sherrington volt, aki elsőnek használata a szinapszis szót, az idegsejtek akciós potenciál elvezetését pedig Torsten Wiesel tanulmányozta elsőként. Jelen tudományos álláspont szerint pedig az agy működését hierarchikus rendszer (mesterséges intelligencia alapja) szerinti elképzelés helyett egyre inkább teret kap a shallow brain hipotézis. Megismerhettünk az agy működésének tanulmányozását lehetővé tevő tudományos korszerű módszereket, mint a kísérletes módszer, funkcionális képalkotás, elektródabeültetés. Megtudhattuk, hogy a beleket körülvevő idegsejtek száma egy nagyságrenddel nagyobb, mint az agyunkban lévők száma. Betekintést nyerhettünk abba, hogy miért van jelentősége az optogenetika fejlődésének. A módszer olyan fényérzékeny fehérjéken alapul, melyek egyben ioncsatornák is. Amikor ezeket a fényérzékeny ioncsatornákat fény éri, akkor kinyílnak, és az idegsejtek vagy aktiválódnak (depolarizálódnak), vagy más fehérjék használata esetén inaktiválódnak (hiperpolarizálódnak). Vagyis tetszés szerint lehet ki-be kapcsolgatni agyterületeket és idegsejttípusokat, így vizsgálva a felelős területeket. Ennek köszönhetően pontosan meg lehet mondani, mi az egyes agyterületek és sejttípusok szerepe egy-egy életfolyamatban, illetve egyes betegségekben, melyik elem romlik el.
Ezúton is hálásan köszönjük az előadás megtartását lehetővé tevő közreműködést az MTA Alumni Program számára!
2024.04.29. - Mondd ki szépen!" városi angol szépkiejtési verseny
2024. április 29-én hétfőn rendezték meg a "Mondd ki szépen!" városi angol szépkiejtési versenyt, melyen iskolánk diákjai kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
5-6. osztály: Tulman-Fischer Emma I. hely (felkészítő tanára: Józsa Enikő) Patkós Dóra - emléklap (felkészítő tanára: Somogyiné Varga Ibolya) |
7-8. osztály: Kovács Kála I. hely (felkészítő tanára: Blazovichné Risztov Szilvia) Miskolczi Anna IV. hely (felkészítő tanára: Molnár Tímea) |
2024.04.26. - Kaán Károly Természetismereti verseny vármegyei döntő
2024. április 26-án zajlott Szegeden a Kaán Károly Természetismereti verseny vármegyei döntője, melyre két tanuló jutott tovább iskolánkból. Az ötödik évfolyamos kategóriában Bíró Martin 5.A osztályos tanuló 5. helyezést ért el, felkészítő tanára Molnárné Elekes Katalin. A hatodik évfolyamosok versenyében Bartyik Marcell 6.C osztályos tanuló 14. helyezett lett, felkészítő tanára Szénásiné Földesi Zsuzsanna.
2024.04.25. - Petőfi Szavaló Verseny megyei döntő
2024. április 25-én tartották meg Szentesen az általános iskolások számára rendezett Petőfi Szavaló Verseny megyei döntőjét, ahol tanulóink is szerepeltek.
A következő eredmények születtek, amelyekre nagyon büszkék lehetünk:
5-6. évfolyamon: Dékány Benedek 6.C osztályos tanuló 1. helyezett lett. Felkészítője: Arnóczky Mária és Ujj Alexandra volt.
7-8. évfolyamon: Ládi Levente Zsolt 7.C osztályos tanuló különdíjat kapott. Felkészítője: Arnóczky Mária és Sajti Emese volt.
Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak!
2024.04.29. - Atlétika Többpróba Diákolimpia (3. és 4. kcs.)
A III. és IV. korcsoportos korosztály Atlétika Többpróba Diákolimpiáján diákjaink nagyon szép eredményeket értek el, amelyre nagyon büszkék lehetünk.
III. korcsoportos fiú csapatunk a városi megmérettetésen 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai voltak: Jakus Dominik, Móza Bálint, Nándori Ádám, Ritzl Zoltán, Soós Miklós, Szőke Sándor Bendegúz.
IV. korcsoport lány csapat 3. helyezés (Grochulski Hanna ,Kozma Jázmin, Mihály Viktória, Miklósfalvi Luca, Pallai Dóra, Taba Noémi)
IV. korcsoportos fiú csapatunk a városin első helyen végzett, a mai napon megrendezett megyei döntőben pedig a második helyet szerezték meg a fiúk.
A csapat tagjai voltak: Hegyes Csongor, Horváth Áron, Kis Viktor, Mucsi Ádám, Sebők Barnabás, Szántó Noel.
Az egyéni teljesítmények alapján a városi bajnok Mucsi Ádám lett, Horváth Áron pedig 3. helyezést ért el.
A megyei döntőn Mucsi Ádám a harmadik legjobb egyéni eredménnyel 3. helyezett lett.
2024.04.28. - Országos Német Nyelvi Verseny
Az Országos Német Nyelvi Versenyen a 2023/2024. tanévben indult 248 csapat közül a 2024. április 23. napján, Baján megtartott országos döntőben a gimnáziumunkat képviselő Farkas Kevin, Mohai Szilárd Zoltán, Szent-Imrey Álmos és Utasi Gergő csapata az országos rangsorban a 7. helyen végzett.
Az Országos Német Nyelvi Verseny második fordulójába a 248 csapatból mindössze 18 csapat került be, közöttük gimnáziumunk 8.A osztályából 3 csapat. A döntőseink a második fordulóban (középdöntőben) országos szinten az 5. legjobb pontszámot, Dékány Botond, Kindlik Dóra, Kovács Hunor és Pallai Dóra Margit csapata a 7. legjobb pontszámot, míg Hangyási Boróka Anna, Galyas Linett, Rózsa Dalma Valentina és Szabó Nóra csapata a 10. legjobb pontszámot érte el.