
Hírarchívum 2025
2025. május 6-án iskolánk érdeklődő diákjaival ellátogatunk az SZTE Gyógyszerésztudományi Karára. A nap folyamán széleskörű betekintést nyertünk az ott folyó kutatásokba, megismerhettünk és kipróbálhattunk számos kutatási eszközt és módszert. Gyakorlatokon és előadásokon egyaránt részt vettünk, így betekintést nyertünk arra is, hogy gyógyszerész végzettséggel milyen életutak állhatnak a hallgatók előtt.
Az alábbiakban a résztvevő diákok gondolatai olvashatóak:
„Megállapításom szerint a leglehengerlőbb tanszék a farmakognózia volt. Itt számos, kiemelkedő instruktortólnsajáthíttam el többek között a kromatográfia rejtelmeit.” (Varró Boglárka, 10.A)
„Meglepett, hogy mennyire sokrétű kutatásban lehet részt venni. A személyes kedvencem: A zöldtea hatása a kognitív funkciókra.” (Dobsa Zsóka, 10.B)
„Meglepő volt, hogy mennyire nyitottak voltak arra, hogy középiskolás diákként kutatómunkába bevonjanak.” (Hegyi Amika, 10.A)
„Nagy hatással volt rám ez az esemény, mert arra késztetett, hogy mélyebben beleássam magam a kutatásba. Főleg a sáfránnyal folytatott kutatások megismerése inspirált arra, hogy a depresszió kezelésével kapcsolatos ismereteimet kibővítsem.” (Bouzouidja Zahra Fatima, 11.B)
„Nagyon meglepett, hogy ennyire nyitottan és segítőkészen állnak a középiskolai diákok kutatási tevékenységének támogatásához. Pajzs Melinda kutatásának megismerése engem is kutatásra ösztönzött.” (Szabó Nóra, 9.A)
![]() |
![]() |
![]() |
Molnár Zsófia Mandula iskolánk 4.B osztályos tanulója második helyezést ért el a Tudásbajnokság országos döntőjén melyet május 10-én tartották Szegeden. Az angol haladó kategóriában az alsós versenyzők közül Manda az országos második helyezettnek járó díszes kupát vehette át, és ezüstérem került a nyakába! Gratulálunk neki és felkészítő tanárának Kisné Kardos Nórának a kiemelkedő eredményért!
![]() |
![]() |
![]() |
Fotópályázatot hirdetett Dömötör Mihály a március 9-én megnyílt, "DM75: A melankólia képei" című kiállításának apropóján, melyre árnyékképekkel lehetett nevezni.
Az NLG médiaszakkörös diákjai március 25-én tekintették meg Dömötör Mihály tárlatát, melyen maga az alkotó vezette őket körbe, majd egy workshopot is tartott az érdeklődő tanulóknak.
A kiállításhoz kapcsolódó pályázatra a diákok ennek a workshopnak a legjobban sikerült képeit küldték be, és ezeket mutatta be a Dömötör Mihály kiállításához kapcsolódó kamaratárlat, melyet április 30-án nyitottak meg az Alföldi Galériában, és május 4-ig volt látható.
A kamaratárlaton a következő NLG-s diákok fotóit lehetett megtekinteni: Miskolczi Anna, Szabó Nóra, Kovács Kála, Kékesi Dóra, Gyenge Hanna, Arany Annamária, valamint a már elballagott, korábbi médiaszkörös diákunk, Kollár Dániel.
Zoltai Attila művésztanár gitár- és fuvolaszakköre a Kistehén zenekar "Ezt is elviszem magammal" című dalát dolgozta fel.
Kamera: Arany Mihály, Mihály Viktória, Szabó Nóra. Utómunka: Mihály Viktória, AM.
A 70. Őszi Tárlat anyagát iskolánk több mint 10 osztálya megtekintette, múzeumi rajzóra keretében. Gyakorlati feladatként a kiállításon bemutatott művek közül szabadon választott mű parafrázisának elkészítését kapták feladatul. Két 8.A osztályos tanulónk, Nagy Lilla és Sós Csilla olyan kimagasló szinten oldották meg a feladatot, hogy Boldizsár Gábor festőművész egy-egy eredeti alkotásával jutalmazta diákjainkat, akiknek ez úton is gratuálunk.
2025. 05. 16-án került sor az idei Nature Tour Nyelvi Levelező Verseny díjátadására, ahol vásárhelyi és Hódmezővásárhelyen kívüli, más iskolák is szerepeltették magukat. A verseny több fordulóból állt.
Iskolánk német nyelven tanuló diákjai idén is kiválóan teljesítettek.
5-6. évfolyamon két csapatunk is díjazott lett.
Gamsz Amira és Kis-Jakab Dalma (6.c) III. helyezést értek el, illetve ezüst fokozatot szereztek a Zöld Kapocs Környezeti Nevelők-hálózat iskolái által megrendezett konferencián.
Barcsik Balázs és Tejes Tamás (5.b) IV. helyezést értek el 5-6. évfolyamos kategóriában.
Díjaikat egy nagyon szép és tartalmas, tudományos programokkal gazdagított díjátadó ünnepségen vehették át.
Az iskolánkból a 8.c osztály 17 tanulója, és osztályfőnökük vett részt a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a Szakma Sztár Fesztiválon, amely egyben a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőinek helyszíne is.
Több mint 50 szakmában közel kétszáz diák mérte össze tudását a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon április 28-án és 29-én Budapesten, a további programok között pedig kiemelt figyelmet kapott a szakmaválasztáshoz és szakmatanuláshoz kapcsolódó interaktivitás és a testközelből megtapasztalható élmények.
A jelige: „Tanulj szakmát és legyél Te a szakmád sztárja!”
A fesztivál együttműködő partnereként, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében 21 agrár szakma bemutatóit tekinthettek meg a látogatók és próbálhatták ki az agrár szabadulószobát is.
Az MKIK gondozásában működő WorldSkills Hungary Program idén 22 versenyszámmal jelent meg a fesztiválon.
2025.04.29-én megtartottuk a 'Mondd ki szépen' angol szépkiejtési verseny iskolai fordulóját. Sok szép előadást hallhattunk, ami igazán megnehezítette a zsűri dolgát. A városi fordulón három diák képviselheti iskolánkat.
Ámonn Jázmin ( Felkészítő tanára: Kókay Erika)
Tulman-Fischer Emma ( Felkészítő tanára: Molnár Tímea)
Czirok Vanda ( Felkészítő tanára Kókay Erika)
A Tudásbajnokság levelezős tanulmányi verseny vármegyei fordulóján a tanulók egy jelenléti megmérettetésen is próbára tehették tudásukat.
Akárcsak a tavalyi évben, Molnár Zsófia Mandula 4.b osztályos tanuló idén is első helyezést ért el az alsós korosztály angol haladó kategóriában, így Szegeden az országos döntőben is képviselheti az iskoláját május 10-én, ahol a vármegyei első helyezettek mérik össze tudásukat. Felkészítő: Kisné Kardos Nóra
Kulcsár Nana 3.b osztályos tanuló, aki magyar nyelv kategóriában mérettette meg magát 3. évfolyamon a kiváló 2. helyezést érte el. Felkészítő: Huszárné Vasa Éva
Nagy Balázs Levente 4.c osztályos tanuló olvasás, szövegértés kategóriában a szintén remek, 3. helyezést érte el 4. évfolyamon. Felkészítő: Veszelovszki Melinda
![]() |
![]() |
![]() |
2024.04.28-án rendezték meg a Labdarúgó Diákolimpia Városi Bajnokság helyosztó mérkőzéseit a III. korcsoportban. A 8 csapatos bajnokságban a 3. helyet szerezte meg iskolánk csapata.
Csapattagok: Csanki Máté, Dopsa Balázs, Erdei Dániel, Perei János, Ritzl Zoltán, Simon Gergely, Szabó Ádám, Zsadányi Béla, Vas Benedek











