Hírarchívum 2017


Kocsis Zalán  iskolánk 8.c osztályos tanulója az Országos I.T.F. Taekwan-do Diákolimpián az előkelő 3. helyet szerezte meg. Gratulálunk tanítványunknak!

Kedves Érettségizők!

Az őszi középszintű szóbeli érettségik: 2017.11.22-23. (szerda-csütörtök)

Kérünk minden érettségizőt, hogy a tájékoztató értekezletre 2017.11.22-én 07.30 órakor jelenjen meg!

Iskolánk 3 millió Ft-öt nyert pályázaton a Határtalanul kárpátaljai akció programban.

November 13an 31 diák indult a kárpátaljai Mezőváriba.

Első nap útközben megálltak Nagykállóban, Harangodon ezt követte Vaja majd Tákoson.

2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt.

A magyar nyelv napjára a 7.Ny osztály tanulói emlékeztek Borbásné Sajti Emese és Ujj Alexandra felkészítésében.

Az eseményen készült összes kép itt megtekinthető


2017. október 22-én került sor a Hetednapi Adventista Egyház hódmezővásárhelyi gyülekezete által meghirdetett "500 ötlet, amivel jobbá tehetjük a világot" című rajzpályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására.

Az alsó tagozatosok mezőnyében
II. helyezett: Szabó Gréta (4.a )           
Felkészítő tanára: Kosztolányi Anikó
IV. helyezett: Szécsényi Imola (2.a)    
Felkészítő tanára: Donnákné Budai Ildikó

 

17.00 óra: Szülői Szervezet Ülése

17.30 óra: Szülői Értekezlet

18.00 óra: Fogadó óra

Iskolánk az idei évben is sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul! Kárpátaljai akcióprogramjára.

A pályázat során iskolánk felvállalta, hogy 200 000 Ft adományt visz ki a Mezőváriban található Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola számára.

2017. november 7-én  a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola, a Classic Alapfokú Művészeti Iskola Kankalin néptáncegyüttes és iskolánk egy közös jótékonysági estet szervezett, amelynek bevételét a kárpátaljai iskola javára ajánlotta fel.

További képek az estről

fotók: Vörös Anita; Kovács Maja, Sinka Borbála, Sinka Regina, Szabó Kata

http://promenad.hu/cikk/aki-ad-annak-a-lelke-valik-gazdagabba-183308

http://www.vasarhely24.com/iskolapad/az-adomanyokbol-azok-gazdagodnak-akik-adnak

A Szegedi Tudományegyetem karai az aulánkban tájékoztatót nyújtottak a képzéseikről.

Forrai János, László Noémi, Lencse Georgina, Szél Zsuzsanna, Torma Evelin volt diákjaink közös beszélgetésen vettek részt a 11. osztályos tanulóinkkal, ahol beszámoltak az érettségi utáni éveikről.

A Szegedi Tudományegyetem tematikus előadásokat tartott a diákoknak.

A HSZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák színháza műsorukat mutatták be az általános iskolai tanulóinak.

A 7.B osztály egy helyi varrodában volt üzemlátogatáson.

Az 5.A és 5.C osztályok a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola Gorzsai Tangazdaság támogatásával betekintést nyerhettek a tangazdaság életébe.

A 7.NY, 7.A és 9.A osztály tanulói Budapestre utaztak, ahol megtekintették a Néprajzi Múzeumot és Biztonságos internet foglalkozásokon vettek részt a Hipersuli támogatásával, digitális oktatási szakértők bevonásával.

9. B a SZTE Mérnöki Karon és a rektori épületben volt.

   

További képek a napról

2017.november 27-től 30-ig minden képzésünk iránt érdeklődő diákot, szülőt várunk a nyílt óráinkra és a délutáni programjainkra!

http://promenad.hu/cikk/nyitott-hetet-tartanak-a-nemeth-laszloban-183910