Jelenlegi hely

Címlap » Versenyek

A versenyt négy kategóriában rendezzük /5., 6., 7., 8. évfolyam/, illetve ezek összesítéséből csapatban is hirdetünk eredményt. Iskolánként egy-egy csapat nevezését várjuk az általunk elküldött nevezési lapon. A 4 fős csapaton kívül iskolánként, évfolyamonként 1-1 fő egyéni induló nevezésére is van lehetőség, de a csapat összetételét a nevezés után nem lehet módosítani. Iskolánként összesen legfeljebb 8 fő nevezését kérjük, hogy a 2013. november 15-ig küldjék el a Németh László Gimnázium, Általános Iskola Hódmezővásárhely, Ormos Ede utca 18. vagy elektronikusan a sebokne.kincses@nlg.httpf.hu címre.

A nevezési lap iskola rovatába legyenek szívesek az iskola pontos nevét, címét és telefonszámát is feltüntetni, továbbá a tanuló felkészítő tanárának nevét is. Ha egy nevezett versenyző nem tud a versenyen részt venni, akkor helyette ugyanabból az évfolyamból más is indulhat. Az ilyen változást elég a helyszínen jelezni.

A verseny időpontja: 2013. november 29. /péntek / 14.30 órától

Helyszíne: Németh László Gimnázium, Általános Iskola Hódmezővásárhely Ormos Ede utca 18.

A feladatokat összeállítja: Szabó Miklósné, Márok Istvánné, informatikai segítő Balázsné Katona Ida.

A zsűri elnöke: Szabó Miklósné.

A versenyzők hozzanak magukkal tollat, szerkesztéshez szükséges eszközöket, zsebszámológépet! Külön kérésünk, hogy a kísérő nevelő lehetőleg matematika szakos legyen, akit ezúton felkérünk, hogy segítsen a dolgozatok kijavításában és értékelésében. Terveink szerint a dolgozatokat 14 óra 30 perctől 15 óra 30 percig írják a versenyzők, így kb. 17 órakor hirdetünk eredményt.

További információt a 06/62 533-137 számon, Sebőkné Kincses Judittól, telefonon kaphatnak az érdeklődők.

Szeretettel várjuk a versenyzőket és kísérőiket!

A szervezők és a kísérők munkáját előre is köszönjük!

A nevezési lap a mellékletből letölthető!

CsatolmányMéret
Fájl Nevezési lap.docx857.26 KB